Uborkaszezon

Régvolt sikerek unalmát fűszerezik a kánikulára jegelt töltelékáruval, s a nagy nézettségi mutatót begyűjtött produkciók fénymásolatát iktatják programba. Jó ideje figyelem az új „megasztár” beharangozásának vásári előjátékát. Az ősz hajú gavallér feltehetően már éltes emlékeket őriz – a nosztalgia mély hangján búgja a stúdió boltívei alatt: minden elevenen él bennem, a nagy esemény minden percére emlékszem, s itt igazi sztárok születtek. Villannak az arcélek, s egy-egy „kornyikásnyit” megmutatnak a győztesek mára már eléggé lestrapált sokadalmából.

Tilla bábáskodik

S hullanak a csillagok, miközben az új, sikerre éhes arcok sóvárognak a nagy lehetőség után. S miért ne? Ha fociban nem is, de sztárutánpótlásban verhetetlenek vagyunk. Az, hogy valaki zenei analfabéta, nálunk nem akadály. A csatornamenedzserek majd beléjük verik a szükséges tudnivalókat a „violin-kulccsal”, s onnantól kezdve az egész nagy bulvár azzal lesz tele: csillag születik! S miközben mindez átszáguld az agyamon, úgy vagyok, mint Páger „A férfi mind őrült” című régi magyar vígjátékban, s mondom magamban: ezt az embert én valahonnan ismerem! S akkor leesik a tantusz. Ő „Tilla”, a műfaj nagy „sármőrje”, aki ott bábáskodik minden efféle történelmi eseménynél.

Minden pénzt megér

Igazi kedvencem azonban a telefonos játék. S főleg akkor, ha az az ifjú hölgy vezeti, akinek szép, hosszú ujjai vannak, s a visszaszámlálás ügybuzgalmában a vonalnyitás perceit számlálja mindannyiunk szeme láttára. Feledhetetlen pillanatok. Igaz, a nyelvtant összezagyválja, de kit zavar? A habókos rituálé, ahogyan arra biztat bennünket, hogy tárcsázzunk, a tapasztalatok szerint minden pénzt megér. S ha nem érné meg, a financiális észjárás már rég véget vetett volna a „hol a piros, itt a piros” ikerfosztogatósdinak. Nem teszi, s a trükk, amellyel lépre csal, akár még tisztességes is. A nem kis összeg ugyanis előbb-utóbb gazdára talál.

Persze a közszolgálatit se kíméli a hőségriadó. Leginkább ő is konzervanyaggal dolgozik, a „hogy volt”, az „egyszer már tetszett” dömpingje járja, ám valamiben mégis példaértékű. Műsorait nem törik derékba, harmadába, negyedébe a reklámok. S ez önmagában is üdítő…

– Boda István –