HAON Sziréna

2011.05.17. 11:34

Még tart a fagykárok felmérése

<p>Hajdú-Bihar - A végleges kárenyhítési igényeket október 20-ig lehet majd bejelenteni.</p>

Az érintett gazdálkodók e hét csütörtökig jelenthetik be az ültetvényeikben keletkezett károkat a megyei kormányhivatal mezőgazdasági szakigazgatási szervéhez. Kiss Zoltán a Naplót arról tájékoztatta, hogy eddig mintegy 100 bejelentést kaptak, de ezek egy része olyan szabolcsi ültetvényekben keletkezett fagykár, amelyeknek debreceniek a tulajdonosaik.


Mindent bántott


- Gyakorlatilag valamennyi gyümölcsfajta (alma, meggy, dió, szilva, körte, cseresznye) károsodott, bár a kártétel mértéke eltérő. Vannak helyek, ahol a hirtelen jött lehűlés száz százalékos kárt okozott, de olyan is előfordul, hogy ezek közelében alig 25-30 százalékos a kártétel - osztotta meg velünk az eddigi tapasztalataikat a szakember.
Fontos hangsúlyozni, hogy előzetes bejelentésről van szó, amiről a jegyzőkönyvet a falugazdászok veszik fel a helyszínen. Ugyanakkor az arra jogosultak a tényleges kárenyhítési igényüket a jogszabály szerint október 20-ig nyújthajtják majd be. Leginkább a megye észak-keleti és északi térségében okoztak problémát a szokatlanul későn jött mínuszok. HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!