2011.07.10. 16:02
470 hektárnyi génmódosított kukorica Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - 470 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek hajdú-bihari gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosított vetőmagból keltek ki.
Hajdú-Bihar - 470 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek hajdú-bihari gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosított vetőmagból keltek ki. Az előzetes becslések szerint a kár több százmillió forint, amit azonban a fajtagazda és importőr ősszel teljes egészében megtérít számukra. "A Pioneer nevű cég a múlt héten arról tájékoztatott minket, hogy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal határozata értelmében mind a 470 hektáron meg kell semmisíteni a tőlük vásárolt kukoricát, miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki. Ezt követően villámgyorsan egyeztettünk az általunk integrált gazdákkal, valamint a hatósággal, és gyakorlatilag két nap alatt mind a 470 hektáron betárcsáztattuk a talajba a kukoricát.
Virágzás előtt meg kellett semmisíteni a kukorica ültetvényt
Fontos volt, hogy a beavatkozásra még a virágzás megkezdése előtt kerüljön sor, ellenkező esetben ugyanis a kukorica táblák 400 méteres vonzáskörzetében több növényt is meg kellett volna semmisíteni" - mondta el a Naplónak Vaszkó László, az integrátor Agri-Corn Kft. ügyvezető igazgatója.
A kukorica okozta százmilliós kárt az importőr megtéríti
Bagamértól Váncsodig féltucatnyi hajdú-bihari település határában fellelhető volt az a génmódosított kukorica (összesen 470 hektáron), melynek megsemmisítését a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a napokban határozatban rendelte el. Már meg is történt...
- Aki a kukoricát tovább feldolgozza (márpedig a mi cégünk ilyen), annak különösen fontos, hogy Magyarország GMO-mentes legyen. Ezért, miután az importőrtől megkaptuk az értesítést arról, hogy a tőle vásárolt, génmódosítással szennyezett vetőmagból kelt kukoricát mind a 470 hektáron még a virágzás előtt meg kell semmisíteni, a gazdákkal és a hatósággal közösen azonnal intézkedtünk. Megtörtént a zöldleltár, felmértük, hogy mégis mennyi lehet a kár, majd pedig jöttek a gépek és a teljes területen betárcsázták a talajba a kukoricát - tájékoztatta a Naplót az egyik érintett kukoricatábla szélén Vaszkó László, a mintegy húsz termelőt integráló Agri-Corn Kft. ügyvezetője. A szakember elmondta azt is, hogy a kár az előzetes becslések szerint több százmillió forint, amit azonban az importőr az ősz folyamán száz százalékban kifizet majd a gazdálkodóknak.
Nem várták meg az engedélyt az OMMI-től
Kérdésünkre, hogy miként fordulhatott elő a példátlan eset, Vaszkó László elmondta: Vetőmag Magyarországon csak az OMMI engedélyével kerülhet forgalomba, ezúttal azonban az importőr nem várta meg az engedélyt. "Jóhiszeműen azt gondolták, hogy úgyis negatív lesz a minta, és eladták nekünk az árut. Hibáztak, de amennyiben tényleg az utolsó fillérig megtérítik az érintett gazdálkodók kárát, a bizalmunk töretlen feléjük" - jelentette ki az ismert agrárvállalkozó. Vaszkó László szerint azért volt fontos, hogy még a virágzás megkezdése előtt betárcsázzák a kukoricát, mert a virágzás megkezdése után 400 méteres körzetben más növényeket is meg kellett volna semmisíteni. Így viszont "csak" az érintett állomány esett áldozatul, más kultúrákat nem háborgattak.