HAON Sziréna

2011.12.10. 11:06

Ez történt pénteken Hajdú-Bihar megyében

Nézze meg mi minden történt Hajdú-Bihar megyében december 9-én, pénteken!

Nézze meg mi minden történt Hajdú-Bihar megyében december 9-én, pénteken!

Felajánlotta lemondását Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, feladatainak sokaságával indokolva a döntést, melyek az IMF-tárgyalódelegáció vezetőjeként várnak rá. Szőke Tímea jegyzete.

Téglás - Hogyan vélekednek a történelmi Magyarország arisztokratáinak ma élő  leszármazottai elődeik bűneiről vagy éppen sikereiről? Hogyan járulhatna  hozzá az arisztokrácia az ország építéséhez?

Hajdúböszörmény - Tállai András államtitkár szerint az ÖNHIKI - támogatások a számlatartozás rendezésére használhatók fel.

Debrecen - Néha jobb, ha nem félnek a külső források, például a kedvezményes hitelek felhasználásától.

Debrecen - Budapest után a cívisvárosba is ellátogat a lappföldi Mikulás. Joulupukki most először vendégeskedik Debrecenben.

Debrecen - Az intézménybe a mintegy három hónappal ezelőtt megrendezett felvételit követően kerülhettek be a diákok.

Debrecen - Nagyszabású bemutatóra készül a Csokonai Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen: a Mária című musicalt a Ghymes együttes alapító tagjaként az idén Kossuth-díjjal elismert Szarka Tamás jegyzi, a rendező Vidnyánszky Attila.

Debrecen - Véget ért a Napló karácsonyi rajzpályázata, melyre rengeteg alkotás érkezett. A sok szép rajz közül többtagű zsűri választotta ki a díjazott képeket; az alábbiakban olvasható a helyezettek névsora.

Debrecen - A jelenlévőket arról faggatták, milyen ötletekkel tudnának hozzájárulni a civil szervezetek munkájához. Már hatodik alkalommal von mérleget az év végével, s felkészül a jövő év feladataira a Mobilitás Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda, amely a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesülettel zárta az eszendőt a Klinika Moziban a héten.

A Mentőöv program célja, hogy albérlet-támogatási rendszerrel átmeneti segítséget nyújtson a hitelük törlesztésére képtelenné vált, kilakoltatott családoknak. Milyen ez iránt az érdeklődés Hajdú-Biharban? Erre keressük a választ.

Vámospércs - Energiatakarékos és korszerű környezetbarát technológiával épül az egészségügyi intézmény.

Berettyóújfalu - Hátrányos helyzetű,munkával nem rendelkezőek számára pályáztak az elhelyezkedés megkönnyítéséért.

Debrecen, Berlin - Magyar Ádám debreceni fotográfusnak a berlini Collegium Hungaricumban nyílik kiállítása december 9-én, pénteken 19 órakor.

Debrecen - Balog Zsófi képzőművésznek nyílt kiállítása csütörtökön a Fórumban, a Libri könyvesboltban található Café Frei kávéházban.

Debrecen - A karácsonyváró ünnepkört feldolgozó képzőművészeti alkotásokból nyílt kiállítás csütörtökön a Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában.

Debrecen - Ötödszörre rendezte meg az Országos vasutas véradónapot a Vöröskereszt és a MÁV.

Debrecen - Saját fejlesztésű műszerrel ünnepelte fennállását az intézmény.

Debrecen - Miklóssy Ferenc kamarai elnök szerint viszonylag jó évet zár a megye.

Hajdú-Bihar - Pénteken nyugat, északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék csupán a késő délutáni, kora esti óráktól lehet északon gyenge eső, a hegyekben havas eső formájában.

A 2-es villamosvonal pályaépítési munkálatai miatt a Bólyai és Thomas Mann utcák kereszteződésében lévő közlekedési lámpák hetek óta nem működnek!

Debrecen - A Napló még három zenei élményre várja az érdeklődőket.

Debrecen - Egyszerre több jótékonysági akciónak ad helyet a bevásárlóközpont.

Az X-Faktor versenyzőjét, Muri Enikőt csecsemőként a halál torkából hozták vissza a szülei és a debreceni kórház orvosai. Nyíregyházán ugyanis félrekezelték és egy ijesztő diagnózist hoztak. Az egyik helyettesítő orvos azt állapította meg, hogy Enikő elmezavaros, vagyis szellemi fogyatékos. Pedig egészen más volt a baj.

Debrecen - Kizárólag oktatási, nevelési és kulturális célokra lehet használni.

Debrecen, 2011. december 9., péntek (MTI) - Debrecen ad otthon a pénteken kezdődő XXI. Nemzetközi Betlehemes Találkozónak; a háromnapos hagyományőrző rendezvényre idén öt országból 34 csoporttal 430 résztvevő érkezik.

Debrecen - Fél évig ingyen kaphatnak albérletet a kilakoltatott családok.

Debrecen - Különleges kísérletekkel ünnepeltek a Debreceni Református Kollégium Dóczy-gimnáziumában Debrecenben.

Debrecen - A cívisvárosba sereglettek a Kárpát-medencebeli hagyományőrzők: mintegy harminc csoport, félezernyi játékos vesz rész a hét végén a XXI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón, mely pénteken keződött a Kossuth téren.

Debrecen - Az év végi, eleji ünnepekhez kapcsolódó, hasznos és esztétikus tárgyakat mutat be pénteken megnyitott kiállításán a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület.

Debrecen - Rászorulók megsegítésére tartanak jótékonysági aukciót vasárnap 16 órától Debrecenben, a Klub Barabás Étteremben (Vár utca 11.), ám ma még megtekinthető a több mint 150 felajánlott képzőművészeti alkotás a Fórum bevásárlóközpont földszintjén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!