HAON Sziréna

2012.06.19. 11:46

Tíz év a férjét leszúró józsai asszonynak

Debrecen - Jogerősen 10 év börtönnel sújtotta a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla kedden azt a 44 éves józsai nőt, aki 2008 februárjában konyhakéssel leszúrta férjét a családi házukban. A halálos döfést dulakodás előzte meg, ugyanakkor a tábla megállapítása szerint az asszony nem jogos védelmi helyzetben használta a kést.

Debrecen - Jogerősen 10 év börtönnel sújtotta a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla kedden azt a 44 éves józsai nőt, aki 2008 februárjában konyhakéssel leszúrta férjét a családi házukban. A halálos döfést dulakodás előzte meg, ugyanakkor a tábla megállapítása szerint az asszony nem jogos védelmi helyzetben használta a kést.Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék tényállása szerint P.-né M. Tünde és férje 2004-ben kötött házasságot, együttélésük azonban veszekedésektől volt hangos, sőt egymás bántalmazása is előfordult (amire az italozás rásegített). A nő a folyamatos békétlenkedés miatt úgy döntött, elköltözik. A gyilkosság napján az asszony néhány holmijáért ment, ám ismét vitába keveredtek, a férfi ugyanis nem akarta, hogy elhagyja. Háromszor is dulakodtak, amikor az egyik pillanatban a nő felkapott egy konyhakést és legalább közepes erővel mellbe szúrta a nyugdíjas férfit. A tábla szerint az asszony esetében azért nem lehetett szó jogos védelmi helyzetről, mert a szúrást megelőző dulakodások nem jártak sérüléssel, s a döféskor legalább fél méterre állt a sértettől, aki nem is akarta folytatni a dolgot.

P.-né M. Tündét az emberölés mellett kifosztásban, csalásban és magánokirat-hamisításban is bűnösnek találta az ítélőtábla. A nő ugyanis vissza-visszajárt a házba, s március elején a férfi nyugdíját is átvette, mondván, párja egészségügyi okokból nem lenne rá képes.

Ezek is érdekelhetik