HAON Sziréna

2012.09.11. 16:21

Hátszél a kettes villamosnak

Debrecen - A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a projekt pénzügyi támogatásának 531 millió forintos növelését tartalmazza, tekintettel a döntnöki határozatban megjelölt többletköltség-igényre - válaszolta a Napló érdeklődésére Varga László városfejlesztési főosztályvezető.

Debrecen - A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a projekt pénzügyi támogatásának 531 millió forintos növelését tartalmazza, tekintettel a döntnöki határozatban megjelölt többletköltség-igényre - válaszolta a Napló érdeklődésére Varga László városfejlesztési főosztályvezető. Arra a kérdésünkre, miszerint nem aggályos-e, hogy a közbeszerzési pályázat nyertese az államtól utólag kap félmilliárd forint többletjuttatást, úgy fogalmazott, hogy nem, mivel nem a nyertes ATK-Debrecen Konzorcium kapja a többletjuttatást, hanem maga a nagyprojekt. Varga László tudatta, hogy a szerződés tervezett módosításában (melyről egyébként a felek között az egyeztetés már elindult, most éppen az irányító hatóság jóváhagyását várják) a kormányhatározatban foglalt többletfinanszírozást is rögzíteni fogják. Végezetül a főosztályvezető cáfolta a Napló azon információját, miszerint a város és az Arcadom vitájában független döntnökként eljárt Kemény Péter annak a VOSZ-nak (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) a delegáltja lenne a Közbeszerzési Tanácsban, melynek az elnöke Demján Sándor, akinek a cégcsoportjába az Arcadom Zrt. is tartozik. HBN-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!