HAON Sziréna

2012.10.28. 11:46

Tízen váltak vádlottá egyetlen bagaméri családból

Debrecen - Egyesítette a fiatalkorú J. Andrással szemben hivatalos személy ellen hivatalos eljárása alatt elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, illetve a J. család további kilenc tagja ellen, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást a Debreceni Törvényszék.

Debrecen - Egyesítette a fiatalkorú J. Andrással szemben hivatalos személy ellen hivatalos eljárása alatt elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, illetve a J. család további kilenc tagja ellen, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást a Debreceni Törvényszék.Tatár Tímea törvényszéki szóvivő közlése szerint ez utóbbi ügyet eredetileg a Debreceni Városi Bíróság tárgyalta volna, de a bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádiratok alapján a két bűncselekmény szorosan összefügg.

A vádirati tényállás szerint, amikor fiatalkorú J. András 2011. augusztus 11-én a zajos születésnapra kivonuló rendőrök egyikét baltával megsebesítette, a másik kilenc családtag is próbálta megakadályozni a családfő igazoltatását és előállítását. A családtagok székeket, ásót dobáltak a rendőrök felé, folyamatosan fenyegették és szidalmazták őket. J. Izabella az egyik járőr szolgálati fegyverét is megpróbálta megszerezni, az egyenruhások elől a szerszámokkal a házukba visszavonulva a lány kést tett a ruhájába, a többiek pedig üveget tördeltek. A család tagjait végül a Készenléti Rendőrség közreműködésével sikerült megfékezni.

Az eljárás feladata most annak tisztázása, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték-e el, vagy sem. A Debreceni Törvényszék az egyesített eljárás első tárgyalási napját november 26-ra tűzte ki.

 

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!