Gyász

2024.05.10. 22:01

Döbbent csendben, több százan kísérték utolsó útjára Csire Zsuzsit

A 21 évesen elhunyt szívbeteg lányt péntek délután temették el Debrecenben.

Forrás: Ripost

Végső búcsút vettek a fiatalon elhunyt szívbeteg lánytól, Csire Zsuzsitól a Debreceni Köztemetőben. Sokan gyűltek össze péntek kora délután, hogy utolsó útjára kísérjék Zsuzsit, aki mindössze 21 éves korában vesztette életét április elején - írja a haon.hu.

Zsuzsi egészségesen született, de egy fertőzés gyógyíthatatlan szívizombetegséget okozott nála, emiatt több mint 40 szívműtéten és két szívtranszplantáción esett át. Az orvosa tavaly nyáron közölte vele, hogy szívénél újra beindult a végleges, visszafordíthatalan kilökődési reakció, és legfeljebb fél éve, talán 1-2 éve lehet hátra.

Halála után elárasztották az internetet a részvétnyilvánító posztok, ismerősök és ismeretlenek is üzentek a legnagyobb közösségi oldalon.

Nem félek a haláltól, már nem ijedek meg semmitől. Az életemen már nem tudok változtatni, azt kell szeretni, ami megadatott, mégis vannak mellettem néhányan, akikre mindig számíthatok

– nyilatkozta még 2022 novemberében a vármegyei hírportálnak Zsuzsi, aki bakancslistát is készített azokkal az élményekkel, amelyeket a halála előtt még mindenképpen szeretett volna átélni. Ezek megvalósítására és a felajánlások koordinálására külön Facebook-csoport alakult, ahová szerte az országból érkeztek bejegyzések, tényleg rengetegen fogtak össze a lány álmaiért.

Csire Zsuzsi 21 évet élt
Fotó: haon.hu / Czinege Melinda

Zsuzsi halála után édesanyja a közösségi oldalán mondott köszönetet a vigasztaló szavakért, amelyet írásban vagy telefonon juttatott el hozzá több ezer ember.

Empatikus csupaszív lelkével, bölcs szavaival szeretetteljes mosolyával szinte már a puszta jelenlétével is gyógyitott. Sohasem adta fel és bátoritott minden körülöttelevőt, hogy sohase adja fel ha nehezsegekbe ütköztek. Peldaértékű pozitív  életszemléletével, mély szeretetteljes baráti kapcsolataival mindig tovább ment céljai felé

– írta korábban a lány édesanyja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!