Premier

2021.08.09. 16:10

Két magyar alkotó debütál a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Az egyik történet egy szívszorító apa-lánya kapcsolatot mesél el, a másik pedig egy nem mindennapi kilakoltatást jelenít meg.

Forrás: Facebook / CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A két bemutatkozó alkotást, Kis Hajni Külön falka és Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmjét először láthatja a közönség a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember 10. és 18. között.

Kis Hajni rendező visszatérő vendég a rendezvényen, hiszen Last Call című kisfilmjével a CineNewWave szekció díját nyerte el 2018-ban. Az idei fesztiválon pedig az első egész estés filmjét, a Külön falkát vetítik, amely a magyar díszbemutató után, szeptember 30-tól országos moziforgalmazásba is kerül.

A részben személyes élményeken alapuló film egy szívszorító apa-lánya kapcsolatot mesél el. A tizenkét éves Horváth Zorka alakításában megjelenő Niki nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc gyereket. Amikor a kislány megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor, akit Dietz Gusztáv játszik, ezalatt kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt pedig állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen.

A Kilakoltatás című film színészei között feltűnik Nagy Mari, Mészáros Blanka, Láng Annamária, Znamenák István és Péterfy Bori is
Fotó: Facebook / CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A fesztivál másik elsőfilmes rendezője, Fazekas Máté Bence szintén szerepelt 2018-ban a CineNewWave szekcióban az Apám szíve című alkotásával. A Kilakoltatással pedig idén világpremierre készül a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Filmjének mozis forgalmazása 2022-ben várható.

A megtörtént eseményeken alapuló mű egy nem mindennapi kilakoltatás története egy napba sűrítve. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor Richárd, az elszánt bírósági végrehajtótanonc, aki Orosz Ákos alakításában tűnik fel a vásznon, élete első kilakoltatásán szembesül egy idős nénit kiköltöztetésének problémáival. A film cselekménye szerint Ilona néninek ugyanis esze ágában sincs elhagyni szeretett házát, így heroikus küzdelmet folytat és minden eszközt bevet, hogy meggátolja a kilakoltatást. A helyszínen pár aktivista is felbukkan, akik élőláncot alkotva próbálják menteni a néni kis házba sűrített életét. De Richárd eltökélt és mindent megtesz annak érdekében, hogy feladatát teljesítse.

Mindkét film az Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának keretében készült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában