Újra itthon

2022.03.16. 15:41

Nagy és erős mezőny indul a péntek-szombati kard világkupán

Nagy és erős mezőny indul a péntek-szombati Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi egyéni kard, illetve a vasárnap sorra kerülő Zarándi Csaba csapat világkupán.

A hazai szövetség szerdai tájékoztatása szerint 

ukrán, fehérorosz és orosz vívók nem érkeznek a magyar fővárosba, de a világranglista első húsz helyezettje közül tizenhat így is itt lesz, 

köztük a teljes dél-koreai válogatott az olimpiai és világbajnok csapatával, valamint a tokiói olimpia első négy helyezettje, Szilágyi Áron, az olasz Luigi Samele, a georgiai Sandro Bazadze és a dél-koreai Kim Jung Hvan. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi mellett pástra lép az ötkarikás bronzérmes magyar csapat további három tagja, az egyéni világbajnok Szatmári András, valamint Decsi Tamás és Gémesi Csanád, továbbá a teljes magyar utánpótlás élvonal.

Közel három év után láthatják a nézők itthon a kardozókat, mert a 2019-es budapesti világbajnokság után a 2020-as kard vk elmaradt, a tavalyit pedig zárt kapuk mögött rendezték meg a koronavírus-járvány miatt. 

Most viszont a járványügyi korlátozások feloldásával látogatható az esemény a BOK Csarnokban.

Szilágyi a tokiói játékok után itthon tér vissza a nemzetközi porondra, mivel korábban elmaradt a varsói és a padovai vk. A szövetség honlapjának előzetese szerint Szilágyi Londonban - ott dolgozik a felesége - és Budapesten készült, jó állapotban érzi magát, s kiemeltként szombaton, a legjobb 64 között kezd.

Decsi András vezetőedző emlékeztetett: az elmúlt évihez kicsit hasonló a helyzet, ezúttal is elmaradtak a versenyeik, és március közepén Budapesten lépnek először pástra a szezon során a legerősebb összeállításukban.

"Nagyon várjuk a hétvégét, de a jelek szerint így van ezzel mindenki, mivel nagyon nagy mezőny érkezik. A felkészülésünk jól sikerült, a kadetok, a juniorok és néhány külföldi vívó bevonásával edzőpartnerben sem volt hiány, az ünnep is munkával telt, hétfőn és kedden egyaránt edzettünk. Abban természetesen biztos vagyok, hogy mindenki a legjobbját akarja nyújtani a hétvégén, aztán hogy ez mire lesz elég, azt ebben a helyzetben nagyon nehéz megmondani" - idézte őt a hunfencing.hu oldal.

Az egyéni kard vk-n pénteken 10 órától a selejtező zajlik a legjobb 64-ig, majd szombaton 10-től a főtábla asszói következnek, a négyes döntő pedig 15 órakor kezdődik. Vasárnap 9-től a csapatok versenyeznek a 32-es táblán, a bronzmeccset 14.30-ra, a döntőt 15.45-re tervezik a szervezők.

Címkék#kard vk
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!