2019.11.20. 11:47
Puskás Peti a Dalfutárban
A sztárnak Hajós András online műsorában dalszerzőként kell megmutatnia tehetségét.
A Dalfutár című produkcióban a művészeknek úgy kell összehozniuk egy slágert, hogy fogalmuk sincs, kikkel dolgoznak együtt: minden alkalommal a műsorvezető, Hajós András közvetítésével készül el az aktuális alkotás. A műsorban most egy új csapat debütált, az első részt a napokban tették közzé a legnagyobb videómegosztó portálon.
Kiskutyáját is megmutatta
Az epizódból kiderült, hogy a készülő dal szövegírója Süveg Márk Saiid, producerei a The Qualitons zenekar tagjai, énekese pedig a Supernem frontembere, Papp Szabi lesz. Puskás Peti a zeneszerzői feladatokra vállalkozott a műsorban. Peti többek kötött azt is elárulta a műsorvezetőnek, hogy első zeneszerzői élményeit még gyermekkorában egy játékkonzolnak köszönhetően szerezte, de természetesen emellett szorgalmasan eljárt zongoraóráira is. A nagy állatbarát hírében álló sztár azonban nem csak a munkáról beszélt, aranyos kiskutyáját is megmutatta a kameráknak.
KM