Interjú

2019.07.13. 07:00

Együtt lenni a vadásztársakkal

Dr. Petis Mihályt a vadászatok hangulata ejti mindig rabul, s az ottani baráti közösség. Interjú a nyírbátori Fedics Mihály Vadásztársaság elnökével.

A vadgazdálkodásban végzett kiemelkedő szakmai munkájáért dr. Petis Mihály, a nyírbátori Fedics Mihály Vadásztársaság elnöke a közelmúltban az ibrányi vadásznapon átvehette a Nimród-érmet. A díj átvétele után beszélgettünk az életéről és a vadászatról.

Dr. Petis Mihály | Fotó: M. Magyar László

Hogyan került kapcsolatba a vadászattal?

– A szomszéd kis faluban, Nyírderzsen születtem, Nyírbátorban érettségiztem, a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szereztem diplomát, s az első munkahelyemen Nyírbátorban közel ötven éve kezdtem el dolgozni. Nem akartam én vadászattal foglalkozni, a családomban nem voltak vadászok, azonban mezőgazdasági vállalkozóként, első számú vezetőként akaratlanul is belesodródtam a vadászatba. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a mindennapi munkám és a kapcsolataim motiváltak arra, hogy a vadászattal foglalkozzam. Ezt jelzi az is, hogy nem voltam már annyira fiatal, hiszen 35-40 éves koromban lettem a vadásztársadalom tagja – emlékezett vissza a kezdetekre a 72 esztendős agrárközgazdász szakember. – A régi világban nem volt olyan egyszerű a vadász­élet, hiszen hajtóként kellett kezdeni. Aztán ahogy belekóstoltam, megszerettem, s mindennapi életem elválaszthatatlan részévé vált a vadászat és a vadgazdálkodás. A nyírbátori Báthori István Vadásztársaságban kezdtem a vadászatot, aztán a rendszerváltás után megalakult szintén Nyírbátorban a Fedics Mihály Vadásztársaság, amelynek a megalapítása óta az elnöke vagyok. A tagságot nálunk mindig békés és barátságos vadászok alkották, igazi közösséget teremtettek, szívesen jöttek hozzánk a vendégek mindig és bárhonnan. Megmondom őszintén, hogy ez nagyon motivált engem is, s ez ad erőt mind a mai napig: szívesen vagyok olyan emberek között, akik szeretik a közösségi életet, a vadászatot, a munkájukat, a családjukat, s mindig összetartanak. Mindez így együtt teremt egyensúlyt nemcsak bennem, hanem a vadásztársaságunk valamennyi tagjában.

Vajon emlékszik-e még az elsőként terítékre hozott vadra?

– A vadászengedély megszerzése után apróvadas társas vadászatokon vettem részt, jött sorban a nyúl, a fácán, majd az őz. Aztán sikerült minden olyan nagyvadat elejtenem, amelyek Magyarországon megtalálhatóak, s vannak közöttük aranyérmes trófeák is. Külföldön nem vadásztam, mert nem begyűjtő vadász vagyok, nem célom a minél több trófea összegyűjtése. Én azt élvezem mind a mai napig, ha együtt lehetek a vadásztársakkal, nagyokat beszélgethetünk a terített asztal mellett. Ezért örülök ennek a megyei vadásznapnak is, mert sok ismerőssel találkozhatom. Számomra éppen ezért a társas vadászat volt mindig az elsődleges. A beszélgetések során szeretem megismerni az embereket.

Melyik vadászat volt a legemlékezetesebb?

– Mint említettem, a legjobban a társas vadászatokat szeretem, így a legtöbb és legszebb emlékeim is oda kötődnek. Nem vagyok az a vérbeli vadász, aki mindenáron vadat szeretne elejteni. Engem a vadászatok hangulata ejt rabul, s az a baráti közösség, ami a vadászatokon körbevesz. Ha pedig nagyvadakról van szó, akkor a cserkelést részesítem előnyben. Persze, ha szükséges, a magaslesre is felülök, de azért a gímszarvast inkább cserkelve szoktam terítékre hozni. A dél-dunántúli területeken ejtettem el a gímszarvas­bikáimnak nagy részét, két évvel ezelőtt szintén ott egy 10 kg-os, aranyérmes trófeájú bikát ejtettem el. A hajnali kelés nem jelent problémát, a mezőgazdaságban dolgoztam, hozzászoktam a korai ébredéshez. A kora reggeli vagy a késő esti időpont soha nem jelentett problémát a számomra, együtt járt a munkámmal és a vadászattal is.

Mit jelent az ön számára ez a mostani elismerés?

– Minden kitüntetés örömmel tölti el az embert. Ebben a korban jólesik az elismerés, s mindig a legutolsó elismerés szerzi a legnagyobb örömet. Sok kitüntetésben volt részem az elmúlt évtizedekben, nehéz őket rangsorolni, valamennyi örömet jelentett. Ez a mai kitüntetés is egy ilyen örömforrás.

A mostani vadászati ciklusból még hátravan 18 esztendő. Milyen céljai vannak a Fedics Mihály Vadásztársaságnak?

– Ez a világ már arról szól, hogy a földtulajdonosokkal kölcsönösséget kell kialakítanunk, nem lehet egyoldalúan vadászatot és vadgazdálkodást folytatni. Nagyon lényeges dolog, hogy a földtulajdonosok és a vadászatra jogosultak egységben gondolkodjanak. Úgy érzem, nálunk sikerült kialakítani ezt az egységet, minden tekintetben partnerei vagyunk egymásnak, segítjük egymást. A vadgazdálkodás területén pedig nem szabad csak a természetre hagyatkozni, nagyon fontos, hogy a vadásztársaságok foglalkozzanak apróvadneveléssel is. A vadásztársaságunk átérzi ennek fontosságát, s épp ezért foglalkozunk fácán- és vadkacsaneveléssel is.

MML

Ezek is érdekelhetik