2019.10.04. 10:45
Az egészségesebb életmódra buzdítottak
Az idén immár hetedik alkalommal csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű kezdeményezéshez Mándok önkormányzata.
Pekó László polgármester adta át a díjakat
Igazolás pecséttel
A környezettudatos mozgalommal kapcsolatban szeptemberben egy héten keresztül olyan programokat szerveztek a városban, amelyek az egészséges és környezettudatos életmódot népszerűsítették. Minden évben van egy olyan nemzetközileg meghatározott mottó, ami köré a programokat, a tevékenységeket rendezik a szervezők. Az idén ez a felhívás így hangzott: „Sétálj velünk!”. A hét során a programokon részt vevők pontokat gyűjthettek, amit a szervezők egy-egy pecséttel igazoltak.
Az utolsó, autómentes nap a heti programsorozat csúcspontja és lezárása volt. A legtöbb pontot szerzők között a szervezők kisorsoltak egy 55 ezer forint értékű Schwinn-Csepel kerékpárt és egyéb nagy értékű ajándékokat, amiket Pekó László polgármester adott át a boldog gyermekeknek.
KM