A kutyák csodákra képesek: Izzi a bizonyíték

Izzi, a csoda­kutya örökre megváltoztatta egy születése óta vak és autista kislány életét. Cintia nagyon zárkózott volt, senkivel nem akart kommunikálni, de amikor édesanyja hazavitte a segítőkutyát, szép lassan kinyílt a világ felé.

Izzi segítségével a kislány hihetetlen fejlődésen ment keresztül, olyannyira, hogy végül felvételt nyert egy speciális bentlakásos iskolába, ahol tovább foglalkozhatnak vele a fejlesztő pedagógusok. Izzi mint segítőkutya „nyugdíjba” ment, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen visszavonult volna.

Szoros kötelék

– Nagyon megtetszett az aire­dale terrier fajta, keresgélés közben ismertem meg Izzi tenyésztőjét, akihez időközben visszakerült – mesélte lapunknak Gáll Róbert arról, hogyan lett a csodaeb gazdája. – Akkoriban épp az egyik kutyámat gyászoltam és nem sok mindent tudtam arról, mire képes egy terápiás kutya.

Először csak meglátogattam Izzit, és azt hittem, hogy majd „elsírhatom” neki a bánatomat, helyette azonban nagyon aktív volt, azonnal játszani akart velem. Csak a hazaúton jöttem rá, hogy pontosan azt tette, amire szükségem volt: elfelejtette velem a szomorúságomat.

Gáll Róbert három kutyája mellé vitte haza magával Izzit

– hosszas gondolkodás után, hiszen eleinte egyáltalán nem volt biztos benne, hogy megfelelően gondoskodni tud majd egy ilyen képzett, rengeteg figyelmet igénylő kedvencről.

Döntése azonban helyesnek bizonyult, hiszen már az első pillanatokban kialakult közöttük egy szoros kötelék, és igazi csapatként együttműködve azóta is járják a gyerekcsoportokat előadásaikkal.

Mindenben tud segíteni

– A csoportokkal a felelős állattartásról beszélgetünk, illetve bemutatjuk nekik azokat a feladatokat, melyeket a segítőkutyák elláthatnak a mindennapi életben – mesélte lapunknak foglalkozásaikról. – Általában először megkérem a gyerekeket, hogy csukják be a szemüket, és képzeljék el, hogy a reggeli ébredés után mit tesznek először.

Erre azt válaszolják, hogy kinyitják a szemüket, és látják a világot maguk körül, de Izzi első gazdája, a születésétől vak Cinti sajnos ezt soha nem tapasztalhatta meg. A bemutató részeként sokszor bekötjük a gyerekek szemét, vagy magammal viszek egy kerekesszéket, amibe beleülhetnek.

Ilyenkor kipróbálják egyedül, milyen így közlekedni vagy akár felvenni valamit a földről, majd színre lép Izzi, és megmutatja, mennyi mindenben tud segíteni.

Izzi sokkal több mindenre képes, mint az átlagos ül-fekszik-pacsizik parancsok: hiszen arra tréningezték, hogy sérült embereknek segítsen.

A régi, berögzült szokásait nem hagyta el, állandóan segíteni akar, így például

rendszeresen előfordul, hogy otthon összeszedi és a tartóba viszi a szennyes ruhákat,

de akár arra képes, hogy kinyissa az ajtót, bekapcsolja a kávéfőzőt, vagy lehúzza gazdája zokniját.

Ezek a „trükkök” remek alapot biztosítanak látványos és játékos előadásaiknak. A foglalkozásokon Gáll Róbert azt tapasztalta, hogy a gyerekek sokszor nem tudják, mit is jelent a segítőkutya.

Általában csak a vakvezető ebeket ismerik, így arról is beszélgetnek, hogy léteznek hallás- és mozgássérülteket segítő, rohamjelző és terápiás kutyák is.

A kicsik és nagyok azt is megtanulhatják, hogy ha az utcán segítőkutyákat látnak, akkor nem szabad csak úgy odaszaladni hozzájuk és simogatni vagy finom falatokkal kényeztetni őket, mert ezek az állatok ilyenkor dolgoznak, és minden figyelmüket a gazdájuknak kell szentelniük.

Szívmelengető élmények

– Egyszer egy olyan iskolában tartottunk bemutatót, ahová sok sérült gyerek járt, és jó érzés volt látni, hogy a végén odajöttek, simogatták Izzit, sétálni vitték az udvaron – mesélte Gáll Róbert. – Egy kisfiú kissé félve simogatta meg, majd sétált is vele néhány métert.

Kicsit később megérkezett az anyukája, akinek elmondták a pedagógusok, mi történt. Legnagyobb ámulatomra az anyuka teljesen ledöbbenve, szinte sírva mesélte, hogy a kisfiú retteg a kutyáktól, még a közelükbe sem mer menni, majd megtudtam a tanároktól, hogy a gyermek nem vesz részt a közös munkában, tanulásban sem, csak ül a sarokban, és egyedül játszik, bezárkózik.

A foglalkozáson azonban önállóan legyőzte a félelmét

és elindulhatott egy gyógyulási folyamat: nem kellett hozzá más, csak Izzi, aki semmit nem tudott az előzményekről, egyszerűen önmagát adta.

– Néhány hónapja egy kisebb csoportban jártunk, a gyerekek ügyesek voltak, szívesen foglalkoztak Izzivel, kivéve egy kislányt, aki nagyon félt – osztott meg velünk egy másik történetet a csodakutya gazdája.

– Amikor elsétáltunk előtte, mindig összerezzent, de később kíváncsian és vágyakozva nézte, ahogy a barátai együtt játszottak az ebbel. Mikor elköszöntünk, annyit kérdeztem, hogy a hátát megsimogatja-e, ha fogom Izzi fejét, és óvatosan megsimogatta.

Később készített egy rajzot Izziről, és elküldte nekünk, majd néhány hét múlva újra láttam őt egy csoportban: állítólag kérte, hogy jöhessen. Egy későbbi rendezvényre már csak azért látogatott el, hogy újra találkozzanak és megölelhesse Izzit. Magától tette, nem erőltettük, nekünk pedig könny szökött a szemünkbe.

NA