poket

2020.06.18. 08:07

Piknikkel térnek vissza

A nyíregyházi poketközösség három hónap után ismét találkozót szervez.

Fotó: Dodó Ferenc

Ellentmondásos helyzetben találta magát a nyíregyházi poketközösség március közepén. A zsebkönyves fiatalok, akik többek között azért kampányolnak, hogy kortársaik töltsenek több időt a szabadban, kevesebbet lógjanak a neten és a közösségi oldalakon, a pandémia miatt maguk is a négy fal közé szorultak, és szinte csak a világhálón tudták tartani a kapcsolatot szeretteikkel, barátaikkal, tanáraikkal.

A vészhelyzet feloldásával most zöld utat kaptak, így végre ismét megtarthatják szokásos havi összejövetelüket. A helyi koordinátorok ennek örömére a napokban újrafényezték Zsigát, a megyei könyvtár előtt álló poketautomatát.

A szabadban biztonságos

– Utoljára a februári Poket-szülinapon találkoztunk, úgyhogy izgatottan készülünk a restartra. Tavaly nagy siker volt a Bujtosi városligetben tartott piknikünk, ezért arra gondoltunk, hogy a viszontlátás örömére ismét ott gyűlnénk össze június 26-án, pénteken délután kettőtől.

Ez azért is megfelelő helyszín, mert a szabadban gond nélkül betarthatjuk a járványügyi előírásokat. Reméljük, nem fog esni az eső – jegyezte meg a nyíregyházi közösség egyik koordinátora, Nagy Fruzsina Dzsenifer.

– Egy ekkora kihagyás után elsősorban arra törekszünk, hogy újra összekovácsoljuk a csapatot. A visszajelzések alapján van igény a személyes találkozásra, a legtöbben már túl vannak az év végi hajtáson, az érettségin vagy a vizsgákon, így könnyebb programokat szervezni.

Bár a júliusi összejövetel még kialakulóban van, annyit elárulhatunk, hogy Harangodra szeretnénk kivinni a poketeseket egy sátrazós, szalonnasütős, ott­alvós, beszélgetős, könyv­élménycserélős pizsamapartira.

Ha vállalják, örömmel szervezzük meg.

A költészet napja alkalmából kultúrtúrát terveztek a nyíregyházi zsebkönyvesek: magukkal vitték volna kedvenc verseiket, amiket a pihenőhelyeken akartak egymásnak és az arra kirándulóknak felolvasni, elmondani.

Ebből a járvány miatt nem lett semmi, de az ötletet nem vetették el, még a nyáron szeretnék bepótolni az elmaradt túrát.

Nagykövetre várva

A nyíregyházi közösség februárban ünnepelte első születésnapját. A rendezvényen – melyre Vecsei H. Miklós színész, a Poket zsebkönyvek ötletgazdája is ellátogatott – a még alakulóban lévő debreceni közösség egyik koordinátora is részt vett.

– Nehéz helyzetben vannak a debreceniek, mert nekik még nincsen automatájuk, így pedig nem tudnak tematikus találkozókat szervezni. Szeretnénk szorosabb kapcsolatot ápolni velük, közös kulturális programot szervezni – árulta el Fruzsi.

Minden zsebkönyvnek van egy nagykövete, aki leírja, miért ajánlja a kötetet, milyen kapcsolat fűzni annak szerzőjéhez, műveihez.

Sokak mellett Rudolf Péter, dr. Zacher Gábor, Törőcsik Mari és Hosszú Katinka is a kezdeményezés mellé állt.

– A budapesti találkozókra olykor meghívják őket, hogy az adott könyvről beszélgessenek.

Nagy álmunk, hogy ősszel mi is vendégül láthassunk egy Poket-nagykövetet akár személyesen, akár egy gondolatébresztő videóüzenet formájában.

Még mindig fut a nyíregyházi poketközösség novellaíró pályázata, amit a 100 szóban Budapest című poketes gyűjtemény mintájára hirdettek meg.

– Arra kérjük azokat a megyeieket vagy megyei kötődésűeket, akik kacérkodnak az írással, hogy fogalmazzák meg száz szóban, miért jó Szabolcs-Szatmár-Beregben élni.

A pályaműveket a [email protected] e-mail-címre várjuk, az írásokat később szeretnénk kötetbe rendezni vagy online megjelentetni.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában