Pink & The Panthers

2021.01.28. 08:51

Tiszalökről A Dal színpadára

A fiatal zenekar Sodor a szél című számával jutott a legjobb negyven dal mezőnyébe.

Fotó: a Pink & The Panthers zenekar archívuma

Különleges lehetőség előtt áll a Pink & The Panthers zenekar, akik sok-sok koncert nélkül töltött hónap után végre újra színpadra állhatnak. Az együttes ugyanis Sodor a szél című szerzeményével versenybe száll A Dal 2021 televíziós műsorban.

A tavaly decemberben megjelent Zene ereje albumon szereplő dalt saját életélmények ihlették: szerelem, csalódás, szakítás, célvesztés.

A zenekar frontembere, a tiszalöki Szabó András a Kőbányai Zenei Stúdióban végezte zenei tanulmányait, ahol ma már zenetanárként tevékenykedik. Ebben az iskolában alapította meg társaival a hét tagból álló Pink & The Panthers zenekart. A célkitűzésük az igényes zene népszerűsítése, ha lehet, minél többször élőben. Nagyon fontos számukra, hogy a dalaink szövege értéket képviseljen, és harmóniát képezzen a zenével, melynek hangzásvilágát a jazz és a populáris zene fúziója jellemzi.

Irány a verseny

A dalválasztó műsorban 40 szerzemény versenyez egymással az év magyar slágere címért. A dalok négy válogatón tízesével mutatkoznak be, hét héten keresztül, melynek első fordulója január 30-án kezdődik. Hogy a „párducok” melyik adásban lépnek színpadra, egyelőre még nem tudni, de közösségi oldalukon ígérik, időben hírt adnak róla.


Az együttesről:

- Alapítás: 2017. november

- Tagok: Szabó András (frontember énekes), Kaj Bernadett (ének), Raczkó Balázs (gitár), Takács Balázs (basszusgitár), Kolláth István (dob), Tóth Márton (szaxofon), Pink Edvárd (billentyű, dalszerző, szövegíró)

- Füles Bagoly tehetségkutató döntő (2018)

- Online című daluk a Jazzy Rádió dalverseny 2. helyezettje lett (2018. ősz)

- Első önálló szervezésű debütáló koncert (Budapest, Ellátókert 2019. március)

- Első mini album: Az élet nem képlet (2019. augusztus)

- Új album: Zene ereje, melyen a Sodor a szél című daluk szerepel (2020. december)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában