Eltéphetetlen erő könnyű gyapjúszálakból

Embert próbáló mesterség a nemezelés. Hogyan is tanultuk Puskásné Oláh Júliától, a népművészet mesteréről és az Aranykapu Népművészeti Egyesület vezetőjétől egykoron? Régen a birkákról lenyírt gyapjút a folyópartok mellett többször is átmosták, lúgozták, öblítették, és már készen is állt a feldolgozásra. Lehetett belőle szőtt bútorszövet vagy ruházat, illetve hozzájuk különleges nemez alapanyag. Az utóbbit 8 rétegben – a szálakat egymásra keresztbe fektetve – sorjázták, szappanos meleg vízzel leöntötték, majd kézzel alaposan átgyúrták, „tapogatták”. Színezett gyapjúból akár mintákat is kialakíthattak rajta, amit ugyancsak leöntöttek és alaposan áttapogattak. Ha nagyobb darabbal dolgoztak, henger alá tették, egyébként asztalra helyezték, könyökkel jól kinyomkodták belőle a nedvességet, amit száraz anyaggal fogtak fel. Amikor már jól megkeményedett, remek ruhadarabok, kalapok, átalvetős tarisznyák, papucsok és más hasznos holmik készülhettek belőle. Az őseink, illetve a kazahok és a türkmének lovashenger alá törték. Persze akkor még zsírosabb szálú volt az állatok gyapja, kevesebb víz kellett hozzá.

Csábították a mesterségek

Ez a kézművesszakág varázsolta el a nyíregyházi Szakady Kincsőt is, méghozzá kedvező tulajdonságaival, hiszen erős, szinte elszakíthatatlan és strapabíró anyag készíthető a könnyű gyapjúszálakból, amit már csak késsel vagy ollóval lehet elvágni. Pedig kezdetben, amikor az építészmérnök apa és a bőrdísz­műves édesanya gyermeke rajzszakkörre járt az általános iskolában – mert szeretett festeni és az anyja hulladékaival játszani –, majd textilszakot választva beiratkozott a helyi művészeti szakköziskolába, még nem gondolta, hogy a nemezzel „jegyzi el” magát egy életre.

– Emlékszem, Dániába vittek egy cserkésztáborba, 2001-et írtunk, és akkor találkoztam először a nemezeléssel. Akár mások, én is rácsodálkoztam, de fogalmam se volt, mit kell az anyaggal csinálni, milyen technikát igényel az elkészítése. Később a barátnőmmel a mesterségek ünnepére is gyakran ellátogattunk, és ott mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett. Aztán az egyik tanárom beajánlott egy népi kézműves-szakiskolába Nádudvarra, akkor és ott kezdtem el a népi kézműves nemezkészítő szakmát kitanulni – szedtük csokorba az előzményeket.

Innentől az elmúlt 11 esztendő alatt egyre-másra kerültek ki Kincső keze alól a különféle fülönfüggők, ruhadarabok, kalapok, sapkák, ékszerek, szőnyegek. Mint mondta, nemezből annyi minden készíthető, csak a képzelet szab határt. – Mivel a gyapjúnak van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy mosógépben összemegy, víz és mozgatás hatására zsugorodik, az anyagból 30 százalékot pluszban mindig rá kell számolni. Hogy mekkora darabot mozgatunk, az mindig attól függ, mi készül éppen.

Megkérik a gyapjú árát

– Ma már egy speciális, és meglehetősen méretes nemezelőasztalon dolgozunk – talán még egy pingpongasztalnál is nagyobb –, és erről egy perem és egy lefolyócső viszi le a fölösleges vizet egy odakészített tálba. Olykor 100 liternyi is összegyűlik, nem szívesen árasztanánk el vele a lakást. Mivel az anyag kemény, sprőd, egy ruhánál különféle textíliákat iktatok be könnyítésül, ráadásul ausztrál merinó adja az alapanyagot, mert ez a gyapjúfajta nem is szúr. Persze nem olcsó, pláne ha külföldről jön, márpedig a magyar gyapjú minősége kiszámíthatatlan, ahány rendelés, annyiféle. Ha egy kilogrammot megigényelek, az is három szállítással ér ide, négy különböző színárnyalatban. Szerencsére rátaláltam egy pontos és igényes importőrre, mindig tőle vásárolok.

Kincső példát is mondott az árra, amit hallva magunk is kissé összerezzentünk. Ha ugyanis egy 2×6 méteres szőnyeget szeretnénk rendelni tőle, ami nyersen 3×8 méteres kiterítve, az bizony 700-800 ezer forintba is belekerülhet, hiszen csak a hozzá való gyapjú több mint 200 ezerre kóstál, és akkor a többszereplős készítők munkáját még nem számoltuk.

– Egy ilyen 26 kilónyi gyapjúból gyúrt terméket több napon át mozgatni kell, amihez már kénytelen vagyok segítőket felvenni. S ha színes gyapjú is kell a példaszőnyegünkbe, annak már 15 ezer forint a kilónkénti ára. Mégis mellette szól, hogy ez természetes anyag, rendkívül jó hőszigetelő – nem véletlenül borítottak be vele jurtákat –, ugyanakkor nem gyúlékony, legfeljebb csak perzselődik, mint általában az állati szőrök – magyarázta Kincső.

Lenne rá igény

Szerencsére van egy réteg, amelynek a tagjai meg tudják fizetni a minőséget, mind­emellett ragaszkodnak is hozzá, hogy nekik egyedi, személyre szabott termékeik legyenek. Igény tehát még lenne is a nemezre, de az elmúlt másfél éves pandémia időszaka – mint mindenre – a termékek piacára is negatívan hatott. Elmaradtak a vásárok, rendezvények, szakkörök, és az ilyesmi most tényleg luxuscikknek számított. De legalább maradt idő a tanulásra, mert ahogy a nemezkészítő búcsúzóul elmondta, bármennyit is tanult imádott mestereitől, Vidák Istvántól, Nagy Maritól vagy a balmazújvárosi Mihalkó családtól, melynek tagjai hagyományos csikós- és pásztorkalapokat készítenek autentikus eszközökkel, bőven maradt még ellesni-, megtanulnivaló. Így aztán alig várja már, hogy újra szervezzenek workshopokat, ahol még ügyesebbé képezheti magát.

Borítókép: Szakady Kincső munka közben, (jobbra) a nemez más textíliákra is felvihető | Fotó: Szakady Kincső archívuma