Nyíregyháza

2023.12.16. 11:30

Egy telefonhívás is lehet ajándék

Boldog karácsonyt! – mondják a segélyszolgálatnál a vonal túlsó végén.

Kanalas Ottilia

Nem pótolja a találkozást, de egy hívás, egy sms is vihet örömet az ünnepbe

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Színes adventi naptárban számoljuk a napokat karácsonyig. Talán már az is eldőlt, melyik nagyszülőnél gyűlik össze a család december 24-én, ahol jó hangulatban, nagy beszélgetésekkel telik el az este. Lesznek, akik az idén sem így ünnepelnek, egyedül, magányosan vagy távol a rokonoktól töltik a karácsonyt, s lesznek, kiknek valamelyik telefonos lelkisegély-szolgálat önkéntese kíván majd boldog ünnepet. 
– Az év végén megnő a forgalom a lelkisegély-szolgála­toknál, mert az emberek valahol szeretnék letenni az egész évben felgyülemlett problémáikat – mondta el dr. Révész Jánosné, a Magyarországi Református Egyház 40 éve működő missziójának szolgálatvezetője. Megjegyezte, novemberben a gyászolók, decemberben a magányos emberek hívják fel őket, nem csak az idős korosztályból, a középkorúak is megosztják a házasságban, a gyereknevelésben, a munkahelyen felmerülő gondjaikat. 

Őszinte beszélgetések 

– Nagyon sok olyan hívónk van, aki csak beszélgetni szeretne valakivel, hogy megszabaduljon a lelkére tapadó gondoktól, felhív minket egyszer, visszahív másodszor, majd harmadszor is, és elfogadja a lelki vezetést. A panaszok meghallgatására, empatikus elfogadására nyitottaknak kell lennünk, önkénteseink így ülnek le a telefonok mellé nap mint nap, teljes odafigyeléssel, szeretettel fogadják a hívásokat, hiszen a szeretetet megérzi a hívó, az őszinte és hiteles beszélgetés akár emberéletben mérhető. Önkénteseinknek sokszor a sorok között kell olvasniuk, veszélyben van-e a hívó a vonal túlsó végén, vannak-e öngyilkossági gondolatai. Szerencsére kevesebb a krízishívás, inkább társaságot keresnek az egyedül élők, így van, hogy értő hallgatással, máskor lelki vezetéssel és Isten igéjével segítünk a ránk szorulókon – mondta a református lelkipásztor, és kiemelte: a szolgálat feladata, hogy a lelki válságba jutottat valahogyan kivezesse a kritikus élethelyzetből, ez a krízisintervenció lényege. 

Listavezető a magányosság 

Sokszor halljuk, hogy ebben az időszakban jobban odafigyelünk egymásra, az elesettekre, az idős emberekre. Könnyen lehet, hogy csak egy jó szóra, egy telefonhívásra vár valaki, ami pozitív érzéseket indít el benne. 
Dr. Révész Jánosné szerint fontos lenne a magányos embereket közös tevékenységekbe bevonni, természetesen nemcsak ilyenkor, hanem egész évben, mert a magány felnagyítja a problémákat. Az egyedüllét megbetegít, a fizikai betegségeket pedig rosszabbul élik meg, akik magukra maradnak velük. 
– Azt szoktuk ajánlani, ha karácsonykor nincsenek elérhető közelségben a rokonok, hozzátartozók, lépjenek velük kapcsolatba telefonon vagy az interneten keresztül, ma már ez természetes, mindenki használja ezeket az eszközöket. A kapcsolatkeresésen van a hangsúly! Fontos, hogy ne maradjon senki egyedül az ünnepek alatt. Keressék fel a helyi egyházközséget, ahol találkozhatnak ismerősökkel, beszélgethetnek a helyi lelkésszel. Szükség van társaságra, befogadó közösségre éppen azon az ünnepen, ami a szeretetről, az ajándékozásról szól. Ilyenkor minden jó szó ajándék, hiszen karácsonykor arra emlékezünk, hogy a mi Istenünk megajándékozott minket az ő egyszülött fiával, az Úr Jézus Krisztussal, aki példát adott arra, hogyan kell szeretni. Őt ünnepeljük karácsonykor. KO 
(A misszióvezetővel készített beszélgetést hírportálunkon a podcast fülre kattintva találják meg az ünnepek alatt – a szerk.) 

Mindennap hívható

A missziós szolgálat mindennap délután öttől éjjel egy óráig az ország egész területéről, mobil- és vezetékes telefonról egyaránt ingyenesen hívható a 06-80-296-844-es zöldszámon. A szolgálat emellett elérhető a 06-1-201-0011-es vezetékes telefonszámon és Skype-on is a lelkigondozas1 névre keresve. Az ünnepek alatt is hívható. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában