Helyi gazdaság

2012.01.05. 18:21

BÉT - Mérsékelték a veszteséget Fellegi szavai

Budapest, 2012. január 5., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 349,49 pontos, 2,11 százalékos csökkenéssel, 16.225,09 ponton zárt csütörtökön.

Budapest, 2012. január 5., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 349,49 pontos, 2,11 százalékos csökkenéssel, 16.225,09 ponton zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: jó forgalommal zárta a csütörtöki kereskedést a BÉT, emellett a közép-kelet-európai piacokkal összehasonlítva felülteljesítő volt a BUX. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a piac egyértelműen figyelt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatos hírekre. Véleménye szerint a budapesti esést inkább a pesszimista nemzetközi hangulat okozta.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kifejtette: a szerdai esés folytatását várták csütörtökön is, és ennek megfelelően indult a nap a BÉT-en, alulteljesítve a többi európai piacot, de napközben két hír is megnyugtatóan hatott a befektetőkre. Egyrészt elterjedt a hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendkívüli ülést tart, ami "hitet adott" a befektetőknek arra vonatkozóan, hogy a jegybank intervencióra, rendkívüli kamatemelésre készül. Utóbb nem derült ki, volt-e ilyen ülés - fűzte hozzá.

Az üzletkötő elmondta, hogy emellett Fellegi Tamás bejelentései is megnyugtatták a piacot, és a befektetők pozitívan értékelték, hogy szavaiból kiderült, a kormány hajlandó politikai elképzeléseit félretéve figyelembe venni a gazdasági racionalitásokat.

Fellegi Tamás a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón egyebek mellett azt mondta, hogy a kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tétje az IMF-tárgyalásoknak, ezért határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el. Azt is elmondta: olyan készenléti hitel elfogadható Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent. Megerősítette azt is: a kormány kész bármilyen kérdésben egyeztetni az IMF-fel és az EU-val.

Varjú Péter kiemelte, hogy a forint nap közbeni erősödésével az árfolyam alakulására leginkább érzékeny OTP is erősödött, és elég jól teljesített a Mol is. Utóbbi kapcsán kifejtette, hogy az EU/IMF tárgyalásokról szóló kedvező információk enyhítették a nyomást a papíron, mivel voltak olyan hírek, hogy megállapodás hiányában értékesítik a Mol pakettet.

A kereskedő elmondta, hogy a nemzetközi piacok továbbra is híreket és tetteket várnak az EU/IMF tárgyalásokkal kapcsolatban. Az irányadó nyugat-európai értéktőzsdék is estek csütörtökön, bár kisebb mértékben mint a magyar, amelyet a záró szakaszi kötések "mentettek meg" egy nagyobb eséstől - ismertette Varjú Péter.

A Mol árfolyama 300 forinttal, 1,79 százalékkal 16.500 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,98 százalékkal 2.975 forintra esett, forgalmuk 18,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,44 százalékkal 480 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 765 forinttal, 2,11 százalékkal 35.500 forintra csökkent, a részvények forgalma 854,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 181,8 millió forintos forgalom mellett 880 forinttal, 5,12 százalékkal 16.320 forintra esett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.218,51 ponton zárt csütörtökön, ez 32,32 pontos, 2,58 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában csütörtökön a takarmánykukorica és a napraforgó ára emelkedett, a búza jegyzése nem változott. A malmi búza márciusra változatlanul 51.500 forintba, májusra 53.000 forintba kerül. A takarmánykukorica márciusi ára 800 forinttal 52.000 forintra, a novemberi jegyzés 2.000 forinttal 50.000 forintra nőtt. A májusi lejárat ára nem változott, továbbra is 52.000 forint. A nagy olajtartalmú napraforgó árfolyamok 3.000 forinttal nőttek, így a márciusi jegyzés 118.000, a májusi 120.000 forint lett.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában