2021.05.26. 19:04
Vasúton 160-nal, közúton négy sávon Nyíregyháza és Debrecen között
A 4-es főút kétszer kétsávosításával és a 100-as vasútvonal fejlesztéssel kezdődik annak az együttműködési megállapodásnak a megvalósítása, mely 2017-ben Debrecen és Nyíregyháza között jött létre. A kormány a napokban meghozott döntésével elrendelte a projekt előkészítését.
Forrás: Illusztráció/Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Debrecen és Nyíregyháza városvezetői és országgyűlési képviselői szerdán tartottak sajtótájékoztatót a debreceni régi városházán. Papp László debreceni polgármester először emlékeztetett: városa és Nyíregyháza között 2017 decemberében létrejött hosszú távú együttműködési megállapodás sok célt tűzött ki a két város stratégiai együttműködésében és a régió erősítésében.
A politikus elmondta, hogy tavaly jött létre a Kreatív Régió, mely részben a Nyíregyháza-Debrecen-tengelyre épülve azt a stratégiai célt tűzte ki maga elé, hogy Kelet-Magyarország egy új fejlesztési dimenzióban lépjen.
Jól érzékelhető, hogy 2010-es szocialista kormányzás romeltakarítását követően az Orbán-kormány egészen más stratégiát követ az ország politikájában és fejlesztésében
– emlékeztetett Papp László, majd megjegyezte: Kelet-Magyarország ennek az új stratégiának az egyik nagy nyertese.
Lépésről lépésre haladnak terveikkel
Mint elhangzott, a 2017-ben megköttetett megállapodás kiemelt területként jelöli meg a két város közötti közlekedésfejlesztést. Annak zökkenőmentesebbé és dinamikusabbá tétele mindkét fél számára kiemelt prioritás, így a már korábban megfogalmazottak szerint elsődlegesnek tekintik a 4-es főút kétszer kétsávosítását és a két város közötti vasúti kapcsolat fejlesztését.
– A kormány jól érzékeli, melyek azok a szükségletek, melyek a helyi sikerek előfeltételei. A 2017-es megállapodás nem asztalfióknak szánt és papíron maradt megállapodás, hanem egy lépésről lépésre megvalósuló törekvés. Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt időszakban a kormány két nagyon fontos döntést hozott Debrecen és Nyíregyháza megállapodása kapcsán: elrendelte 4-es főút létszer kétsávosításával kapcsolatban a projekt előkészítését, mivel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította. A 100-as vasúti útvonal, az ország egyik legjelentősebb vasúthálózati elemének fejlesztése kapcsán a NIF a napokban hirdetett eredményt – fejtette ki Debrecen polgármestere.
Papp László hangsúlyozta: a két város célkitűzései a megvalósítás fázisába léptek.
– Debrecen abban érdekelt, hogy a régió fejlődése a következő években is töretlen legyen, Debrecen következő évtizedre szóló városstratégiája egyértelmű prioritásként kezeli a régió fejlesztését, az együttműködést a térségi partnerekkel, a nagy gazdasági erőközpontokkal – mutatott rá Papp László, majd hozzáfűzte: ebben a tekintetben Nyíregyháza partnere és szövetségese Debrecennek, és ez fordítva is igaz.
A gazdaságot is élénkítheti
Dr. Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester először arra hívta fel a figyelmet, hogy a Papp László által említett kormányzati döntésekkel a két város stratégiai megállapodása találkozási pont és együttműködés is egyben. A politikus emlékeztetett: évtizedig hallatták különböző kormányok, hogy Kelet-Magyarország felzárkóztatása, fejlesztése kiemelt cél, ez azonban csak most realizálódik.
Két város felismerte azt, hogy 50 kilométerre egymástól, az agglomerációkkal együtt félmillió embert képvisel, és képes az egész régióban gondolkodni
– fogalmazott dr. Kovács Ferenc.
Nyíregyháza polgármestere kiemelte: a két város közgyűlése egyhangúlag fogadta el a megállapodás aláírását, melynek első pontjában a közlekedés fejlesztése szerepel.
– Az infrastruktúra ezzel erősítheti a jövőben a gazdaság, a turizmus, az oktatás, a kultúra területén a találkozás lehetőségét – összegzett a politikus.
Dr. Kovács Ferenc végül elmondta azt is, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtér vonzáskörzete Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is.
– Most a tervezés kezdődik el, de mivel tervek nélkül nincs kivitelezés, azt remélem, hogy a következő években mindkét város és a régió lakóinak mindennapjaiban is kézzelfoghatóvá válik, hiszen több ezren utaznak nap mint nap a két város között.
Óránként 160 kilométer
Dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a közlekedésfejlesztésnek fontos gazdaságélénkítő hatása lesz.
A nemzetközi sportesemények szempontjából is jelentős lesz a fejlesztés, ezekből a keleti régióba is évről évre egyre többet tudunk hozni
– mondta a politikus.
Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő felidézte a megállapodás részleteiből, hogy az agglomerációs övezeteket is érinti a fejlesztés.
A vasútfejlesztést azért tartom fontosnak, mert a Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonal modernizálásával a 120 km/h sebességet 160-ra tudjuk emelni.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet a két város felsőoktatást, az egészségügyet érintő együttműködésére.
– Akár sportról vagy kultúráról legyen szó, Nyíregyházára úgy tekintünk, mint lehetőségre, és reméljük, hogy a nyíregyháziak is így tekintenek Debrecenre – fogalmazott a politikus, majd hozzátette: a fejlesztéseket remélhetően közös projektek követik majd a két város között.
Hajdú-bihari Napló
Fotók: Molnár Péter