pályázat

2021.08.11. 10:05

Keresik az év felelős hazai foglalkoztatóját

KM

Bodó Sándor államtitkár

Fotó: KM-archív

Az idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. Az Év Felelős Foglalkoztatója elnevezésű díját, melyre augusztus 30-áig nyújthatják be a cégek a pályázatukat – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, kiemelten fontos, hogy a munkáltatók az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezeljék, megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében pedig erőfeszítéseket is tegyenek. Bodó Sándor a pályázattal kapcsolatban elmondta: napjainkban egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, valamint a benne rejlő lehetőségeket.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is több kategóriában osztanak díjakat: elis­merés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak, valamint a közszféra szervezeteinek. Részletek az ofa.hu oldalon találhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában