2021.09.20. 20:00
Maradtak szárazabb körzetek Szabolcs-Szatmár-Beregben
A késő nyári napokat őszies fordulat követte az elmúlt héten, sokfelé mérhettünk jelentősebb csapadékot is.
Forrás: Illusztráció/Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egészen a hónap derekáig tartotta magát az átlagnál több fokkal melegebb idő Kelet-Magyarországon, köszönhetően a térségünk felett uralkodó magas nyomású légköri képződménynek. Az anticiklon gyengülése, majd a Skandináv térség fölé húzódása után tizenhatodikától hideg légtömeg határozta meg időjárásunkat, a hét végéig több mint 10 fokkal estek vissza a napi csúcshőmérsékletek. Addig sokfelé a 30°C-ot is elérte a maximum, sokat sütött a nap és a csendes késő nyár tökéletes körülményeket biztosított az őszi mezőgazdasági munkákhoz.
Csütörtöktől előbb borongósabbra, csapadékosra fordult, de egy-két napig még enyhe maradt az idő, végül a hideg levegő érkeztével már a kora délutáni órákban sem mérhettünk 14-18 foknál melegebbet. Éjszakánként általában 10-15 fok közötti minimumok voltak jellemzők, de az időszak legelején és legvégén több helyen fordult elő 10 fok alatti hajnali hőmérséklet.
A heti középhőmérséklet 2-2,5°C-kal haladta meg a sokéves átlagot, és bár a hét második felében már a megszokottnál hűvösebb napok jártak, a betakarítási munkák szempontjából összességében kedvező időszakot zártunk. Számos gyümölcsfaj, a zöldségfélék és gyökgumósok, valamint a napraforgó és a késői csemegekukoricák betakarítása folyik, az árukukoricának viszont többnyire még legalább egy-két hétre szüksége van az optimális leszáradáshoz.
A csapadékhullám némileg késleltette ezt a folyamatot és a betakarítást egyaránt, az előrejelzések ugyanakkor ismét jobbára száraz és enyhe szüreti időt vetítenek előre szeptember hátralévő napjaira.
A talajnedvesség alakulásának, valamint a repce vetése okán immár sürgetővé talajmunkák szervezésének szempontjából kedvező lenne a további csapadék, hiszen területi átlagban hullott ugyan 10 mm körüli eső az időszakban, ám egyrészt ezúttal sem volt egyenletes a csapadékeloszlás, s maradtak szárazabb körzetek a megyében, másfelől pedig ez a mennyiség csak a sokfelé erősen kiszáradt, poros felszín nedvesítésére volt elegendő.
![](https://cdn.szon.hu/2021/12/sjCyvxkKYIgUCRrc3O9D-CcYIUvvYSd35lfoncBV-ac/fill/1600/891/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1ZjcyYzlkNjYzYTQ5ZDQ5ZTMxYWFkOGFkNDJhODMw.jpg)
Elsősorban megyénk déli-délnyugati vidékein szomjazzák igazán a csapadékot talajaink, arrafelé 140 mm csapadéknak megfelelő nedvesség hiányzik a szabadföldi vízkapacitás szintjéig az 1 m mélységű szelvényben. Északon és északkeleten 120-140 mm között alakul a nedvességdeficit, s a művelt rétegben is optimális nedvességi állapot teszi könnyebbé az esedékes talajmunkákat: a tarlóhántást, alapművelést, valamint a magágy készítését.
Cserébe ezeken a tájakon épp a több nedvesség miatt a betakarítás valamivel vontatottabban haladt, emellett növényvédelmi szempontból is magasabb kockázattal kellett szembenézniük a gazdáknak.
Debreceni Egyetem – MÉK,
Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központ