Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.12.29. 14:00

Mentőöv a kisboltoknak, a vidéknek

Ha az ársapkának igazán nem is, az állami támogatásnak örülnek a kistelepülések boltjai.

MJ, MI

Illusztráció: KM-archív, Dodó Ferenc

Valóságos mentőöv volt a vidék számára a Magyar Falu Program, és fontos, hogy széles körű támogatási lehetőséget biztosít. Legutóbb például arról döntött a kormány, hogy a program részeként a megnövekedett forgalmú élelmiszerüzleteknek is segítséget nyújtanak azokon a településeken, ahol 2000 alatti a lélekszám. 

A döntés az árstop kiterjesztésével egyidejűleg született, amikor az alapvető élelmiszerekre is ársapka került, azzal az indoklással, hogy a nagyobb városok boltjaiban kevesebb a hatósági áras termék, mint a falvakéiban, ott jobban rászorulnak a segítségre. 

És bár a támogatás, amely boltonként milliós nagyságrendű pénzösszegekkel kecsegtet, egyelőre még nem érkezett meg az élelmiszerüzletekhez – december 15-éig kellett kidolgozni a pályázati feltételeket –, nyilvánvalóan a jövő év elejétől is mindenki örül majd a bér- és rezsiköltségekre egyaránt elszámolható plusz pénzeknek. Különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének vérfrissítés az állami támogatás, hiszen a térség 223 településéből több mint 60 kétezer alatti lakosságszámú.  

Jól jön minden segítség

Hornyák Árpád Tiszanagyfalu több vegyesboltja közül az egyiket irányítja a üzletvezetőként, részben a magáénak is érezheti, hiszen a fia a tulajdonos. Valamikor egy ajándékbolttal indultak, de az élet úgy hozta, hogy el kellett mozdulni egy másik irányba. 

– Úgy éreztük, szükség van egy új, tágasabb üzletre, egyre bővülő áruválasztékkal. Mindig is azt vallottuk – hiszen hithű reformátusok vagyunk –, hogy soha nem szabad feladni. De a Teremtő azt is megköveteli, hogy ezért tegyünk is, mindmáig nagyon sokat dolgozunk, nem ritka a napi 10-12 óra sem. Mi nem fogadjuk el, hogy ez itt a vidék, ahol bármi jó, választékban és minőségben mindig igyekszünk a legjobbat nyújtani – vezette elő gondolatait az üzletvezető.

– A húzóerőt nálunk is az élelmiszerek, a háztartási-, papír- és vegyiáruk képviselik, és persze az innivalók, amibe az üdítőitaloktól az alkoholig minden beletartozik. Ugyanakkor nekünk is nagyon jól jön minden segítség, lesz mire elköltenünk. Hasonló támogatásban volt részünk korábban, a Széchenyi kártyának köszönhetően, ezt a mostani támogatást is nagyszerűnek tartjuk. Aki ezt komolyan kezeli, és nem magára költi, hanem az üzletére, könnyebben tervezheti a holnapot. 

– Mi komolyan vesszük, hogy az államilag támogatott termékekből mindig legyen a polcokon, ne kelljen senkinek egy kiló cukorért, 5-6 boltot bejárnia. Azért sem lehet az ilyesmit lerázni, mert az ötödik „nincs” után már én is kényelmetlenül érzem magam, nem csak a vásárló. Az emberek persze jó ideig nem is sejtették, hogy az ársapka az üzletnek veszteség, ám azt mondom, ha egy bolt jól működik, ennyi veszteséget – természetesen mennyiségi limitek mellett – tudni kell kezelni – nyilatkozta Hornyák Árpád.

Keresik a támogató programokat

Zajta esete azért különleges, mert az ötszáz fő alatti kisközségben senki nem vállalkozott a Start Nonprofit Kft.-től megörökölt bolt üzemeltetésére. Végül az ingatlan tulajdonosa, az önkormányzat úgy döntött, hogy a falu bolt nélkül mégsem maradhat, és alapítottak erre egy saját, 100 százalékos tulajdonú korlátolt felelősségű társaságot.

– Mindez még 2011-ben történt, egy éve voltam polgármester. De nem csak az élelmiszerüzletünket üzemelteti a kft., hanem a Nemzeti Dohányboltot is, aminek kialakítottunk egy külön sarkot. Nem akartuk, hogy az emberek másutt vegyék meg a füstölni valót, mert akkor másutt be is vásárolnak. Egyébként nemrég a felújítására ugyancsak nyertünk pénzt, a tetőt már lecseréltük, tél derekán pedig, amikor kicsi a forgalom, elvégezzük a belső burkolást, festést – magyarázta Kosztya Zoltán Pál polgármester. 

Igyekeznek mindenre pályázni, az idén az egyetlen boltos bérének járulékaira kaptak támogatást az államtól, és a bérre is mindig keresnek támogató programot. A faluvezető hozzátette: ha nem is mindig sikerül, de tejből, olajból, cukorból, lisztből, ársapkás termékekből igyekeznek tartani készleten, mert a drágulás Zajta lakosságát is érzékenyen érinti.

Vannak kivételek

Nem minden kisbolt igényelheti azonban a támogatást. Néhány évvel ezelőtt még sok település látképéhez hozzátartoztak a családi házak garázsaiban működő, a helyi igényekre reflektáló kisboltok, amik azonban nem felelnek meg az új támogatási követelményeknek. A problémáik nekik is ugyanazok, mint a külön épületben lévő üzleteknek.

A petneházi Mana Zöldség-Gyümölcs Csemege igazi családi vállalkozás, amit szintén súlyosan érintenek a brutális áremelkedések. Kozma Roland az üzlet képviseletében elmondta, a bolt kialakításának előnye, hogy nincs bérleti díj, ám a jelenlegi helyzetben ez nem segít sokat.

– A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy rendkívül drágán szerezzük be az egyes termékeket, amiket az árstop miatt a nagykereskedelmi árnál jóval olcsóbban kell adnunk – mondta Kozma Roland, akitől azt is megtudtuk, hogy a nehézséges ellenére kitartanak, és szerencsére a vártnál kisebb mértékben esett vissza a forgalom.

– Folyamatosan bővülünk, egyre nagyobb a választék. Azonban hiába van meg a törzsvásárlói kör, ők is sokkal tudatosabban vásárolnak, kevesebb terméket vesznek, ami nem is csoda, mivel pusztán a kenyér háromszor annyiba kerül, mint tavaly – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában