Évről évre gyengül, mégis szeretjük

Több mint tíz éve e sorok írója beszélgetés közben állásfoglalásra késztette orvos, de nem belgyógyász képzettségű egyetemi oktató kollégáját. A kérdés az volt, vajon a magas koleszterin- vagy vércukorszint ártalmasabb-e az egészségre. A válasz nem volt egyszerű, mert másodszorra-harmadszorra is mindkettőt egyformán károsnak tartotta. Végül beadta a derekát és azt mondta, hogy a magas vércukorszintet tenné az első helyre. 
Kicsit hasonló a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogy vajon a piacgazdaság két „betegsége” közül melyik okoz nagyobb kárt: a munkanélküliség vagy az infláció. A közgazdászok hosszú idő óta vitatkoznak ezen, abban viszont egyetértenek, hogy a két jelenség hiánya, eltűnése csak átmeneti lehet. A gazdasági folyamatok ciklikussága miatt kialakult munkanélküliség nemcsak jövedelemkieséshez, hanem önbecsülésvesztéshez, kiégéshez, depresszióhoz, szervi betegségekhez vezethet. A munkanélkülivel együttérzés sokszor a családtagokat is megbetegíti. 

Mindenkit érint az infláció 

A közgazdászok többsége mégis az inflációt tartja súlyosabb jelenségnek, azzal érvelve, hogy a munkanélküliség ugyan negatívan hat az érintettekre, de aki e körön kívül van, nem sokat érez belőle, miközben az infláció mindenkit érint, a szegényeket nagyon, a legszegényebbeket pedig igen súlyosan. 
Az infláció az általános árszínvonal emelkedése. 1946. augusztus 1-je előtt, a forint megjelenését megelőző hetekben mindenki milliárdos volt, mégis sokan éheztek, mert a pengő teljesen elértéktelenedett. Az infláció okait a kereslet és a kínálat közötti összhang hiányában találjuk meg. 
Az infláció miatt nemcsak kevesebb terméket és szolgáltatást tudunk megvásárolni, hanem az inflációs várakozások miatt kevesebb lesz a megtakarítás, nagyobb a fogyasztás és növekszik az eladósodás is. Az okok között szerepel a bérnyomás, a dolgozók kikövetelte béremelés, az anyag- és energiaköltségek drágulása, a környezetvédelmi kiadások, amelyek a termékek és szolgáltatások árát növelik. A megemelt bér túlkeresletet gerjeszt, inflációt eredményez, aminek ellensúlyozására a szakszervezetek követelése újabb béremeléshez vezet. Kialakul az ár-bér spirál, másképpen mondva: a kígyó a farkába harap. 

Bővült a fogyasztói piac kínálata 

A valóságban több mint 200 ezer féle termék és szolgáltatás létezik (aminek neve és ára van), de a KSH a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően ennek csak kevesebb, mint fél százalékát, 960 reprezentáns árait figyeli meg. Az árindexszámításhoz havonta mintegy 80 ezer ár gyűlik össze. Az index kiszámításához fontos annak ismerete, hogy a termékek és szolgáltatások a lakosság fogyasztásában milyen arányt képviselnek. Az árindexre különösen nagy hatással van a sokak által nagy mennyiségben fogyasztott termékek köre: üzemanyag, háztartási gáz, villamos áram, hús, tej, kenyér, rizs, cukor, olaj, gyógyszer stb. 
Az áremelkedések mérését, értelmezését befolyásolja az új termékek megjelenése, a fogyasztási szerkezet megváltozása, de a szubjektív megítélés is különbözhet a hivatalos adatoktól. Pszichológiai tény, hogy az emberek általában kétszer olyan mértékű áremelkedést észlelnek, mint amennyi a valóságban bekövetkezik. Ha mindenkinek minden vásárlását megfigyelhetnék, az óriási költséget és sok időt jelentene, az eredmény viszont csak árnyalattal lenne jobb. 
A rendszerváltozás után az életkörülmények romlásával egyidejűleg a fogyasztói piac választéka, kínálata jelentősen bővült. A megrázkódtatásokkal járó jelenségek (megrendeléshiány, munkanélküliség, infláció, külkereskedelmi gondok stb.) miatt 1995-re az ország gazdasági teljesítménye az 1970-es évek második felének szintjére esett vissza. Az éves áremelkedés 1991-ben elérte a 35 százalékot, ami a 2023-as magas inflációnak éppen a kétszerese. Magyarország az infláció kiszámítására a nemzetközi ajánlásoknak megfelelő módszereket használ, biztosítva nemcsak az adatok széles körű elfogadottságát, de a nemzetközi összehasonlíthatóságot is. Az Eurostat ráadásul minden uniós ország nemzeti statisztikai hivatalát monitoringozza. 

Emelkedtek a keresetek is 

1946 és 1968 (az új gazdasági mechanizmus bevezetésének éve) között az árak 2,6 szeresükre, 1968 és 1989 között 3,4 szeresükre nőttek, így a nemzeti valutánk az 1946-os bevezetéstől a rendszerváltozás kapuját jelentő 1989-ig 8,9-szeres értékvesztést szenvedett el. Az árak 1989 és 2000 között nyolcszorosukra emelkedtek, 2000 és 2011 között 1,8-szorosukra, míg 2011 és 2023 között 1,66-szorosukra. Az utóbbiban szerepet játszott az elmúlt két év szokásosnál jóval magasabb inflációja, de az is, hogy a 2013–2017 között hazánkban árstabilitás volt, öt év alatt mindössze 4,2 százalékkal nőttek az árak. Az is fontos szempont volt 2004-től, hogy az Európai Unió tagjává váltunk, ahol a felzárkózási program része az infláció 2-3 százalékra mérséklése. 
Az elmúlt 20 évben ez mindössze hatszor sikerült, további hat évben 3–4 százalék közötti volt a fogyasztói árindex. Az évek hattizedében többé-kevésbé teljesültek a vállalt feltételek, míg a másik nyolc évben nem, sőt a legutóbbi két év átlagában évente 16 százalékos áremelkedést regisztráltak. Az árak 1946 és 2023 között 215-szörösükre (!) nőttek. Egy 1946-ban kibocsátott 100 forintosból akkor annyit lehetett vásárolni, mint ma 21 ezer 500 forintból. Az akkori termékek minőségi szintje viszont összehasonlíthatatlan a maival. 
A címben arra utaltunk, hogy az évről évre kisebb értéket képviselő forintot mégis szeretjük, mert szerencsére nemcsak az árak emelkedtek, hanem a keresetek is. 1946 óta az akkori 4oo forintot alig meghaladó átlagkeresetek mára 1500-szorosukra (!) nőttek, elérve országosan a bruttó 620 ezer forint körüli átlagot. A nettó keresetek valamivel több, mint 1000-szeres növekedéséből (ami jelenleg 420 ezer forint) és a 215-szörös áremelkedésből könnyen kiszámítható, hogy az egy főre jutó fogyasztás az elmúlt 77 év alatt majdnem megötszöröződött. Az árak növekedése továbbra is megállíthatatlan, üteme remélhetőleg mérsékelhető. A szegények mellett az infláció nagy vesztesei közé tartoznak azok is, akik készpénzben őrzik megtakarításaikat, mert értéke, vásárlóereje folyamatosan csökken. 
- Prof. Hajnal Béla, a közgazdaság-tudomány kandidátusa -