Szabolcs-Szatmár-Bereg

2023.06.13. 09:56

Hamisítatlan „medárdos” periódussal indult a nyár

Átlagos hőmérsékleti viszonyok mellett bőséges csapadék áztatta Kelet-Magyarország földjeit az elmúlt tíz napban.

Két hónapja a havi átlag duplája esik Hajdú-Bihar vármegyében: ár- és belvízvédelmi készültség van több folyószakaszon.

Fotó: Molnár Péter, Hajdú-Bihari Napló

A kertészeti kultúrák zömének és a szántóföldi kapásoknak szüksége volt már a kiadós csapadékra, hiszen a hónapfordulóra a felső 20-30 centiméteres talajrétegben mintegy harmadára csökkent a növények számára hasznosítható vízkészlet. Bizakodásra adott okot, hogy a mélyebb rétegekben még bőséges nedvességkészletek álltak rendelkezésre, valamint, hogy az évnek ebben a szakaszában a klímanormál szerint is számottevően erősödni szokott a csapadékhajlam – tájékoztatott Debreceni Egyetem Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központjának tudományos munkatársa.

Dr. Rácz Csaba szerint a kontinens nyomáselrendeződése sokat ugyan nem módosult az időszak kezdetére, azonban a frontzónák térségünk közelébe jutását akadályozó anticiklon elmozdulásával hűvösebb légtömeg érkezett fölénk. Ennek hatására a közelünkben önálló, helyét alig változtató légörvény jött létre, melyből tartós, nagyobb területre kiterjedő, áztató csapadék hullott, majd egyre inkább a záporok, zivatarok domináltak, inkább helyi jellegű, de olykor felhőszakadásszerű intenzitású csapadékkal. Szabolcs vármegye területén általában 20 és 80 milliméter között alakult a tíz napos periódus csapadékösszege, délen a nagyobb, északon-északnyugaton a kisebb mennyiségekkel.

A csapadék eloszlása az egyre inkább záporos jellegnek köszönhetően kisebb területen belül is egyenlőtlen volt, de a legkevésbé nedves tájak 20-25 milliméter körüli csapadéka is meghaladta június első dekádjának sokéves átlag szerint várható összegét. A legesősebb körzetekben ugyanakkor néhol az egész havi átlagnak megfelelő mennyiség hullott, átmenetileg belvizes foltokat hagyva maga után, illetve megdöntve a sárguló, érésben lévő gabonát. A szabadföldi munkákat inkább az időszak második felében zavarta a gyakori csapadék, a folyamatosan nedves talaj- és lombfelszín.

Növényvédelmi szempontból ismét jelentősen emelkedett a kórokozók fertőzési nyomása a térségben, a peronoszpórafélék, a burgonya- és paradicsomvész kórképei egyre többfelé jelenhetnek meg a kertészeti kultúrákban, de a különböző egyéb levélkárosító gombák, baktériumok tömeges fellépésére is számítani kell a tömegesen kelő és intenzíven fejlődő gyomok mellett. A gabonákban a kalászfertőző, a szemtermésben jelentős minőségromlást okozó gombás fertőzések ellen minden jel szerint már elkésett a védekezés, a már lekaszált, de a csapadék előtt be nem hordott szálastakarmányok minősége ugyancsak sokat romolhat.

Pedig a hónap kifejezetten nyáriasan indult, már ami a hőmérséklet alakulását illeti: többfelé a 30 Celsius fokot közelítették a maximumok az első napokban, majd 20-23 fok közé mérséklődtek a legmagasabb napi értékek. Épp a rendkívül magas nedvességtartalmú levegőnek köszönhetően az eleinte 7-12 fok körüli hajnali hőmérsékletek 15-17 fok köré emelkedtek, s csupán a második dekád elején csökkentek némiképp újra. A következő napokban is maradhat az átlagos közeli, vagy annál kissé alacsonyabb hőmérséklet, s további, időszakos csapadékra is van még kilátás – adott részletes tájékoztatást június első tíz napjának időjárásáról dr. Rácz Csaba. 

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!