Ejnye!

2022.08.31. 08:19

Sokat ígért szexhirdetéseiben a 19 éves szabolcsi lány, de amit tett, túl sok is volt a férfiaknak!

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Csalás bűntettével vádolja az ügyészség azt a 19 éves nőt, aki szexoldalon és a közösségi médiában vette fel a kapcsolatot férfiakkal, akiknek szerelmet ígért, így szerzett pénzt tőlük.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a nő először 2021 szeptemberében adott fel hirdetést az egyik legismertebb magyar szexoldalon, ahol arra is vállalkozott, hogy beszélget férfiakkal. Itt vette fel vele a kapcsolatot a sértett, akivel később telefonon is többször beszéltek. A vádlott ekkor egy Nyíregyházához közeli településen élt, magáról pedig azt állította, hogy egyedül neveli a húgát, az anyukája kórházi kezelésre szorul, illetve álnéven mutatkozott be a férfinak. Többször is kért pénzt a sértettől ennivalóra, gyógyszerre, albérleti díjra, tűzifára, ilyenkor ugyanis azt hazudta, hogy nagyon rászorult ezekre, a valóság ugyanakkor ennek az ellenkezője volt.

Egyik alkalommal azt állította a sértettnek, hogy meghalt az édesanyja és a temetésre pénzre van szüksége, de a vádlott anyukája nem halt meg, így pénz sem kellett a temetésre. Hitegette a sértettet azzal is, hogy tartós kapcsolatuk lesz a jövőben, és addig is anyagi támogatást kért a férfitól, aki bő két hónap alatt 25 alkalommal utalt neki pénzt a bankszámlájára. A férfi egy gáztűzhelyt is vásárolt a vádlottnak, mert az azt állította, hogy nincs tűzhelye, és ezért nem tud főzni. Ráadásként még egy értékes hangfalat is vásárolt a férfi a nőnek.

Közel egymillió forint pénzt és természetbeni ajándékot csalt ki a férfitől a vádlott, amiből a tűzhely és a hangfal lefoglalásával 100.000,- forint megtérült, 890.000,- forinttal most is tartozik a vádlott a sértettnek.

Szintén 2021 szeptemberében ismerkedett meg egy internetes közösségi oldalon a vádlott egy másik férfival, akinek szintén álnéven mutatkozott be, és azzal hitegette, hogy tartós kapcsolatot szeretne vele, de megnehezült anyagi helyzetére tekintettel támogatásra van szüksége. Ennek a sértettnek azt állította, hogy az anyukája kórházba került, ezért is van szüksége a pénzre.

A sértett megsajnálta a nőt, ezért többször küldött neki pénzt az elkövetkezendő két hónapban albérletre, élelmiszerre, gyógyszerre. A sértett ezeket kölcsönnek szánta, de a vádlottnak nem állt szándékában, hogy ezeket visszafizesse. Összesen 237.000,- forintot utalt át a sértett a vádlottnak.

Az ügyészség két rendbeli üzletszerűen elkövetett csalással vádolja a nőt, és azt indítványozta a vádiratban, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

- Dr. Szilágyi László, sajtószóvivő -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában