Helyi közélet

2010.07.23. 12:54

Nyíregyháza nem Debrecen – szerencsénkre?

<p>Debrecen sok dologban eltér Nyíregyházától, hiszen urbánusabb város, van villamosuk és az Isten szerelmére sem akaródzik paradicsomosan főzniük a töltött káposztát. Viszont rendeletek terén biztosan a cívisváros viszi a prímet!</p>

Nemrégiben született Debrecenben egy olyan rendeletcsomag – ha nevezhetem így – amely többek között kimondja, hogy közterületen tilos a koldulás. Nos, kíváncsian várom miként tartatja majd be a cívisváros közterület felügyelete ezt a látszólag kivitelezhetetlen szabályt, mindenesetre elgondolkodtató a fölvetés. Elvégre Nyíregyháza főterén is találkozhatunk bőven kéregetőkkel, akik sok esetben rontják az amúgy illusztris belváros képét, de hogy mindez mennyire humánus, az más kérdés. Van azonban ebben a rendeletben két érdekes kitétel, amelyek közül az egyik a közterületre kihelyezett hirdetőtáblákról szól, a másik pedig a szórólapozásról.

Kezdjük az utóbbival, elvégre biztosan mindenki összefutott már szórólapokat osztogató fiatalokkal a főtéren, akiktől bár elveszi az ember a kis papírfecnit – talán futólag rá is pillant – majd azzal a lendülettel dobjuk a szemétgyűjtő mélyére. Jobb esetben a kukába, hiszen megesik, hogy szeméttároló híján a földön landol a szórólap. Hasonló az eset az autók szélvédőjére kihelyezett szórólapokkal is, amelyek többségét az autósok merő egyszerűséggel kotorják odébb az ablaktörlőjükkel. Ilyen körülmények között érthető a debreceni rendelet, hiszen a városnak több pénzébe kerülne a szétszórt szórólapok begyűjtése, mint a tiltás meghozatala.

Debrecen sok tekintetben különbözik Nyíregyházától

A köztérre kihelyezett hirdetőtáblák kérdése szintén tartogat izgalmakat, hiszen a cívisváros ezek kihelyezését is tiltja. S, hogy miért? Menjen bárki végig Nyíregyháza belvárosában egy bő 400 méteres sugarú kört, majd pedig számolja össze a térkőre kihelyezett táblákat. Mi megtettük mindezt, de egyelőre nem árulom el hány táblát számoltunk össze, viszont az eredmény több, mint meglepő. De mielőtt egyszerre hördülne a nyíregyháziak többsége gyorsan elárulom, hogy bizony ebben a rendeletben is van logika, hiszen egy látássérült embernek egy ilyen kihelyezett tábla bizony életveszélyes is lehet. Ki lehet próbálni bátran a nyaktörő mutatványt, csak be kell csukni a szemünket és megpróbálni végiglavírozni „A” pontból „B”-be a főtéren. Kíváncsi lennék hány táblát trafálna telibe a vállalkozószellemű nyíregyházi.

A videó megtekintéséhez kattintson a képre!

Ahogy korábban említettem Debrecen sok tekintetben különbözik Nyíregyházától, s nem csak rendeletek terén, hiszen azt a szabályt meghozni egy ekkora városban, hogy 22 óra után nem lehet alkoholt árusítani talán több mint merészség, márpedig Debrecenben ilyen rendelet is érvényben van. Az persze más kérdés, hogy mi nyíregyháziak vajon megértünk-e már arra, hogy betartsunk a debreceniekhez hasonló szabályokat, rendeleteket.

-M. I.-

Ezek is érdekelhetik