Helyi közélet

2015.03.06. 11:02

Számos színházi élmény várja az érdeklődőket

Tiszalök - Több éves hagyomány már Tiszalökön, hogy minden évben négy színházi előadást rendeznek a művelődési házban. Így lesz ez az idén is.

Tiszalök - Több éves hagyomány már Tiszalökön, hogy minden évben négy színházi előadást rendeznek a művelődési házban. Így lesz ez az idén is.

Közismert színészek is érkeznek Budapestről, többek között Koncz Gábor, Pikali Gerda, Gyebnár Csekka, akik a Mezítláb a parkban című színdarabban játszanak majd március 28-án.

A következő előadásban szintén ismert arcok tűnnek fel, mint például Csomor Csilla vagy R. Kárpáti Péter. A Gergely Teáther előadásában látható lesz a Paprikáscsirke, avagy Stex és New York május 8-án.

A fővárosi színházak mellett két amatőr színtársulat is fellép majd a világot jelentő deszkákra: a tiszavasvári Dezsavü Színkör és a tiszalöki Mámor Színtársulat. A „szomszédvár” csapata novemberben a Csetepaté Chioggiában című vígjátékkal mutatkozik be, míg a helyi együttes decemberben egy meglepetésprodukcióval szeretné meglepni a színházbarátokat.

Mint Tölgyesi Attiláné, a könyvtár igazgatónője érdeklődésünkre elmondta, a helyi Mámor Színtársulat tizenhat éve működik, lelkes amatőrök alkotják. Minden évben újabb darabot tanulnak meg, hogy vidám perceket szerezzenek a város lakosságának. Az előadások rendezője Illyés Ákos.

A társulat rendszeresen fellép a helyi rendezvényeken is, a vidám színdarabokkal és kabaréműsoraikkal könnyen mosolyt csalnak mindenki arcára.

KM

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában