2016.05.18. 09:17
A birodalom visszavág
Van egy történelmi jelentőségű szám: 1294. Nem azért az, mert ekkor torkollott háborúba IV. Szép Fülöp francia és I. Edward angol király között az érdekellentét, vagy mert először mondott le pápa – V. Celesztin – a tisztségéről. Ez a szám azt jelzi: a kötelező kvóta szerint éppen ennyi menekültet kell befogadnunk a tavaly ősszel meghatározott 160 ezres létszámból. Legalábbis egyelőre. Matyasovszki József jegyzete.

Most kár lenne arról vitatkozni, hogy ez sok vagy kevés, annál lényegesebb a „kell” szócska a mondandóban. Mármint az Európai Bizottság egyik szóvivőjének, Alexander Wintersteinnek a mondandójában, aki a minap félre nem érthető módon fogalmazta meg, hogy az uniónak a menekültek áttelepítésére vonatkozó, kötelező érvényű döntését minden tagállamnak végre kell hajtani. Nesze neked nemzeti önrendelkezés, s népszavazási kezdeményezés! Tél úr (merthogy Winter…) nemet mondott a magyar tavaszra, habár úgy tudni, a népszavazást elrendelő hazai döntésre még vetnek egy pillantást. Vagyis ebben a messzi-messzi galaxisban mi sem változott. Palpatine szenátor és a sötét oldal mintha már mindent eldöntött volna jó előre, a magyar nemesi jedi rend pedig rázza csak búsan zseblámpa fénykardjait…