Rokkant zsuga

Éjjel szép nagy pelyhekben hullt a hó, olykor szakadhatott is, mert reggelre több mint tizenöt centi vastagságú fehérség borította az utakat, tereket. Töprengtünk is, merjünk-e kimenni a piacra, vállalva az elakadás kockázatát. Aztán csoda történt: nemcsak a keskenyebb mellékutcánkon, de a piaci parkírozókban is elhaladt a hótoló kora reggel. Angyal Sándor jegyzete.

Jó néhány kocsinak megtakarították a terepet a várakozás, vásárlás idejére. Gondolatban megszorítottuk az úttisztítók kezét, gratulációképpen. Nem volt sok autó a téren, aki csak akart, sok helyütt megállhatott.

Egy botra támaszkodó rokkantkocsis így szólt hozzám: „Nézze már azt a fehér autót! Hiába a letisztított, festett vonallal is jól látható, kerekesszékesek számára fenntartott két parkírozó, a vezető beállt keresztbe, egyedül elfoglalja mindkét területet. Talán úgy gondolja, neki ez jár. Én mehetek a túloldalra, hogy onnan aztán bebicegjek a piaccsarnokba.” Többen is csóválták a fejüket, amint a „botos ember” elcsoszogott. Míg ő bicegett, mi hárman, ott várakozók a takarítatlan járdákról kezdtünk értekezni, amit a lakóknak kellene tisztítania, de ők még alusznak. Szóba jöttek azok is, akik a járdájukon szeméthegyekkel igyekeznek enyhíteni a síkosságot, vagy az út szélére hajítják ki a kiszolgált fenyőfákat. De nem takarítják a bejáratukat a kertes házak mellett az egyes intézmények sem, boltba, postára alig lehet elérni csúszás, baleset nélkül, pedig ha valakinek emiatt eltörne keze, lába, a költségek az intézményeket, üzleteket terhelnék.

– Sajnos sok a nemtörődöm, lusta ember manapság, aki csak egyet tud: szidni a közútkezelőt meg az önkormányzatot, de egy kocsival két rokkantkártyás parkolóhelyet sajátít ki magának! – összegezte véleményét a másik társunk. Aztán még sietve Hofit idézte nevetve, aki állítólag azt mondta: szép ez a tél, csak sok benne a hó…

- Angyal Sándor -