Helyi közélet

2017.07.31. 08:25

Egy napra kitisztult a Szamos

Szamossályi - Két rendezvénnyel igyekeztek felhívni a figyelmet a Szamos szennyezettségére szombaton.

Szamossályi - Két rendezvénnyel igyekeztek felhívni a figyelmet a Szamos szennyezettségére szombaton.

Fesztiválhangulatban gyülekeztek a Szamossályi–Gergelyiugornya vízitúra résztvevői szombat délelőtt, akárcsak a korábbi kilenc alkalommal. Vidámság uralta a mezőnyt annak ellenére is, hogy hiába volt adott a hőség, a fürdőruha és a folyó, mindenki arra számított: míg leküzdik a 37 kilométeres távot, fürdéssel nem frissíthetik magukat.

Pártállástól függetlenül

– A túra eredeti célja a kapcsolatok erősítése volt, hiszen a határ mindkét oldalán egy nyelvet beszélünk, s a Szamos összeköt bennünket – tekintett vissza érdeklődésünkre Bíróné dr. Dienes Csilla. Szamossályi polgármestere felidézte azt is: 2014-ben Szatmárnémetiből indultak, ekkor látták először a szennyezés forrását Vetés közelében. – Az idén éppen a vízminőség miatt nem akartunk elindulni, de az érdeklődők száma meggyőzött: ez is egy jó alkalom, hogy ráirányítsuk a figyelmet folyónk állapotára. A határ túloldalán tudnak a túráról, ezért arra számítunk, hogy átmenetileg mérséklik a szennyezést.

– A Szamos szennyezettsége olyan súlyos és olyan régóta elhúzódó probléma, amely ellen minden eszközt be kell vetnünk, ám csakis összefogással juthatunk eredményre. Szerencsére az összefogás létezik, ebben a kérdésben pártállástól függetlenül mindenki egy irányba húz, dr. Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője a diplomácia eszközeivel igyekszik megoldást találni – mondta a településvezető, aki elárulta: a kenu kormányzására ezúttal sem vállalkozik.

A start előtt a komplejáró egy másik eseménynek is otthont adott: a több mint tízéves múltra visszatekintő, Európa-szerte ismert kezdeményezés, a Nagy Ugrás lényege, hogy csoportos vízbe ugrással hívják fel a figyelmet a tavak, folyók tisztaságának fontosságára. Biztonságos ugrásra nem volt lehetőség, az aktivisták óvatosan tapogatózva, s fürdőruha helyett védőöltözetben mentek be a vízbe.

Extrém értékek

Baranyi Krisztinától megtudtuk: figyelemfelkeltő akciójuk helyszínéül éppen a vízitúra miatt választották Szamossályit, a két rendezvény ugyanis erősíti egymást.

Az Együtt környezetvédelmi szakpolitikusa a kompon tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Tisza és a Szamos rendkívüli mértékű ipari, kommunális szennyezése ellen próbál tenni, immár a magyar kormány és a román hatóságok támogatásával.

– A májusi mintavételek is extrém szennyezést mutattak, az egy héttel ezelőttieknél viszont már szennyvízről sem beszélhetünk: ami a csőből kifolyik, olyan sűrű, hogy a laboratórium iszapként kénytelen analizálni. Egyre rosszabb a helyzet; a húsdarálék, a vér, a fekália innen pár kilométerre kerül a Szamosba, majd pár tíz kilométerrel lejjebb a Tiszába. Lassan már csak ilyen védőruhában lehet fürdeni – ez elfogadhatatlan és felháborító. Mindkét ország hatóságait és kormányát arra szólítjuk fel, hogy azonnali beavatkozással zárassák be az üzemet. Nem lehet hagyni, hogy az Unicarm tovább veszélyeztesse emberek egészségét! – fogalmazott Baranyi Krisztina. Juhász Péter, az Együtt elnöke hozzáfűzte: megkóstolta a cég egyik termékét, s még csak finomnak sem találta.

A helyszíni gyorsteszt beigazolta a várakozásokat, nem mutatott ki komolyabb szennyezést. A probléma aligha oldódott meg végleg, de legalább a száz vízitúrázó egészségesen térhetett vissza Szamossályiba, hogy este együtt szurkoljanak a magyar férfi vízilabda-válogatottnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában