Helyi közélet

2018.11.28. 12:51

Az író, költő életútját méltatják Kisvárdán

Kisvárda - Az idén ünnepli 90. születésnapját Boda István költő, író, újságíró. A neves alkalomból az író munkássága előtt tisztelegnek november 29–én csütörtökön, 16 órától a kisvárdai Várday István Városi Könyvtárban. <h2>

Kisvárda - Az idén ünnepli 90. születésnapját Boda István költő, író, újságíró. A neves alkalomból az író munkássága előtt tisztelegnek november 29–én csütörtökön, 16 órától a kisvárdai Várday István Városi Könyvtárban.

Színes életút

Elemi iskoláit és a gimnáziumot Kisvárdán végezte, az érettségi után egy rövid ideig segédmunkásként dolgozott, majd felvették a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Magyar nyelv- és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelét 1954-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése után újságíró, szerkesztő lett. Kezdetben az Építünk folyóiratnál dolgozott, ami az Alföld című lap jogelődje volt. Egészen 1970-ig volt szerkesztő munkatársa a lapnak, 1954–1956 között a Debreceni Néplapot szerkesztette, nyugdíjba vonulásáig a Hajdú–Bihar Megyei Napló munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese volt. Újságírói tevékenységével párhuzamosan verseket is írt. Munkásságáért 1991-ben Aranytoll díjat kapott, majd egy évvel később, 1992-ben a Táncsics Mihály-díjat is átvehette.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában