ágyás

2019.05.14. 11:43

Az ültetési rendet gyakorolták

Kisiskolások gumikesztyűvel és ültetőkanalakkal szorgoskodtak a Kossuth téren.

Nyíregyháza. – Anyukámmal és nagymamámmal szoktunk tulipánt, ibolyát és rózsát ültetni. Örültem, amikor meghallottam, hogy én is ott lehetek a Kossuth téren, mert a sok virággal még szebbé tehetjük a várost – mondta Benicsák Nóra, a Móricz-iskola kertvárosi tagintézményének 3. a osztály diákja kedd reggel, amikor az Ökosuli-program keretében a Bem-iskola és a Móra-iskola Petőfi-tagintézménye is képviseltette magát a városháza előtti ültetésen.

Dr. Ulrich Attila alpolgármester mutatta be nekik, hogyan kell elhelyezni a verbénát a földbe:

– Fontos a környezettudatos nevelés, hogy a gyerekek megtapasztalják: miként kell elültetni és gondozni a növényeket. Nyíregyháza épül és szépül, a fejlődés része a fásítási és a virágültetési program is.

Keczkó János, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-fenntartási irodájának vezetője koordinálta a munkát, mely során kedd reggel közel ezer virágot ültettek el a megyeszékhely szívében.

– Az idén több mint 50 ezer virág (például verbéna, cseppecske, begónia) díszíti Nyíregyházát. Az Ökosuli-programba jelentkezőkkel megismertetjük városunk környezeti értékeit. Az egynyári növények kiültetésével egy impozáns, mozgalmas városkép kialakítása a cél.

LTL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában