Mostantól egészen Borbányáig elbiciklizhetünk

2019.08.30. 14:59

A belvárostól a csárdáig kígyózik az út

Átadták a közel nyolc kilométeres kerékpárutat, amely összeköti a centrumot Kistelekiszőlővel és Borbányával.

Fotó: Dodó Ferenc

Polgármesteri felvezetéssel érkezett meg péntek délben a Kállói út és a Csárda utca kereszteződésébe az a vidám csapat, amely a rekkenő hőség ellenére sem volt rest biciklire pattanni és végigtekerni a nemrégiben elkészült, a belvárost Kistelekiszőlővel és Borbányával összekötő, közel nyolc kilométeres kerékpárúton. A biciklitúrához csatlakoztak az érintett településrészek önkormányzati képviselői, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanuló gyerekek és szüleik.

 

– Azt szokták mondani, hogy a puding próbája az evés. Most ezen vagyunk túl, és azt kell mondanom, nagyon jó volt! Ha itt élnék, mindennap biciklivel járnék, de sajnos, nem itt lakom, az itteniek azonban elárulták, hogy nagyon örülnek, hiszen régóta várták, hogy megépüljön ez a szakasz – mondta dr. Kovács Ferenc. A megyeszékhely polgármestere hozzátette: a több mint másfél milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően – amihez a városnak kilencvenhatmillió forintot kellett csupán hozzátennie – hetvenegy kilométerre nőtt a nyíregyházi kerékpárút-hálózat hossza.

Kényelmes és biztonságos

– A beruházás a választókerületemben, a Kígyó utcánál kezdődött, és a nagyszerűsége abban rejlik, hogy mostantól egészen Borbányáig elbiciklizhetünk kényelmesen és biztonságban. Azzal, hogy összekötjük a belvárost és a különböző településrészeket, több a találkozási pont, leegyszerűsödik a közlekedés, hiszen nem szükséges már autóba ülni, ezzel óvjuk a környezetünket és az egészségünkért is teszünk – sorolta a pozitívumokat dr. Rákóczi Ildikó önkormányzati képviselő.

– Az Érkerttől induló, a Debreceni úton, a Tünde utcán, a Kállói úton, a Csárdán és a Szent Istvánon át a Kert utcáig vezető kerékpárút-szakasz megépítése egy három éve kezdődött projekt része, mely most befejeződött. Hatalmas előrelépés ez a kerékpáros társadalom számára, hiszen kiépített bicikliúton juthatnak el a belvárostól Kistelekiszőlőig és Borbányáig – emelte ki Mussó László önkormányzati képviselő.

Bajnay Kornél köszöntőjében kiemelte: a borbányaiak nagyon örülnek, hiszen már a Tünde utca és a Kállói út irányából is meg tudják közelíteni a megyeszékhely centrumát.

– Régi álmunk vált valóra, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az iskolánkban kerékpáros szakosztályt hoztunk létre Roma Ádám tanár úr segítségével. Nagyon fontos számunkra, hogy a gyerekek minél többet biciklizzenek és egészségesen éljenek, erre pedig mostantól még több lehetőségük lesz – tolmácsolta a településrészen élők köszönetét a választókerület önkormányzati képviselője.

Az ünnepélyes szalagvágás után folytatódott a kerékpártúra, a körülbelül harminctagú csapat a Kállói úton és a Szent István utcán tekert vissza a belvárosig, ahol már javában készülődtek a szombaton záruló VIDOR Fesztivál utcazenészei, bohócai és élő szobrai a kora délutáni, főként kisgyermekes közönség fogadására.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában