Becsengettek

2019.09.02. 15:23

Ilyen volt az első nap az iskolában!

Szokásától eltérően korán ébredt, már 6 óra körül kipattant ágyából hétfő reggel a nyíregyházi Szappan Emma, és kistestvérét, Szonját, illetve szüleit, Encit és Lacit sem hagyta sokáig pihenni.

Fotó: Dodó Ferenc

Hétéves főszereplőnk izgatottsága nagyon is érthető volt, hiszen tudta: a Mézengúzok fantázianevű 1. a osztály tagjaként ma lépi át először a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye küszöbét.

A talpraesett „nagy lány” maga készítette el a reggelijét, miután végzett a tejfürdőben lubickoló kukoricapelyhekkel, fogat mosott és ünneplő ruhára cserélte a pizsamáját. A haja rendbe tételét az édesanyjára bízta, majd elégedetten nyugtázta a végeredményt. Mire mindenki elkészült, megérkeztek a nagyiék, Enci szülei, ők sem szerettek volna lemaradni ugyanis a nagy napról. – Csoki sajnos nem jöhet velünk – szólt beletörődően Emma, majd megölelte a család házi kedvencét, vállára vette a jól megpakolt iskolatáskáját, és nagyszülei kezét fogva, gyalog indultak el a Könyök utcai iskola felé.

– Pár száz méterre lakunk a sulitól, de nem csak a közelsége miatt döntöttünk emellett. Az iskolanyitogató program, a közösségépítő családi nap, a tanítók kedvessége, a tantermek felszereltsége, az intézmény családias hangulata mind-mind megerősítette bennünk azt, hogy Emmának – és pár év múlva Szonjának – itt lesz a legjobb helye – mesélte útközben Szappan apuka. Délutánonként többnyire a nejem jön majd érte, vagy a szupernagyik, akikre mindig, mindenben számíthatunk – tette hozzá.

A főbejáraton belépve, hosszú, egyenes folyosó vezetett a Mézengúzok őszi díszekbe öltöztetett tanterméig, ahol a két tanító néni, Szóláth Erika (osztályfőnök) és Nagy Mariann szeretetteljes mosollyal fogadta a kicsiket és az őket kísérő „nagyokat”. Az iskolakezdés előtt pár nappal rendezett családi napnak köszönhetően a gyerekek, szülők és pedagógusok már kedves ismerősként köszöntek egymásra, majd helyet foglalva és elcsendesedve hallgatták az osztályfőnök kérdéseit és kéréseit. Emma alig tudta levenni a szemét a falakon díszelgő képekről, a számokról és betűkről, amelyekkel az idei tanévben ő is szoros „barátságot” köt majd.

Miközben kettes oszlopban felsorakozva, tanítónőik kíséretében a megszépült tornacsarnok felé indultak a megszeppent „méhecskék”, a 21 fős osztály két „pótanyukája” elárulta: az iskolakezdés nagy lépcsőfok a kicsik életében, nehezen engedik el a szüleik kezét, idő kell, amíg megszokják és megszeretik az új környezetet. Az első pár napban az elsősök megismerkednek egymással, tanítóikkal, felszerelésükkel, könyveikkel, az iskola „labirintusával” és „játékszabályaival”, majd kezdődhet a közös munka.

Kellő tisztelettel, csendben, állva hallgatták végig a Himnuszt a tornacsarnok évnyitó ünnepségén felsorakozott elsősök és nyolcadikosok, akiket Gyula Szabolcs intézményvezető köszöntött. Társaihoz hasonlóan, Emma is érdeklődéssel figyelte a kulturális műsorokat: a Vikár zeneiskola furulyázó növendékeit, az elsősöket üdvözlő verseket, szavalatokat, a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola fiatal tehetségeinek (öröm)táncát, majd minden szem a legkisebbekre szegeződött. – Kertvárosi iskolássá válásotok első lépcsőfoka, hogy a tanító nénik kíséretében átbújtok az intézményünk ajtaját jelképező kapun. Ebből az alkalomból a végzősök egy kis ajándékkal kedveskednek nektek, fogadjátok tőlük szeretettel – jelentette be az ünnepség diáknarrátora, Lakatos Norina.

Visszaballagva a tanterembe, előkerültek az eddig táskában pihenő felszerelések, a gondosan befedett könyvek, a névre szóló papírpapucsok, amelyekbe mindezek belekerültek. – Bár okostelefont nem használhattok az iskolában, megtanítom nektek, hogyan működik a digitális tábla, és amikor csoportmunkában dolgozunk, laptopokat is kaptok a kezetekbe. Ha ügyesen eligazodtok a betűk világában, februárban olvasóvá avatunk benneteket a könyvtárban – adott ízelítőt az iskolai mindennapokból Erika néni. Emma arca egyértelműen arról árulkodott, hogy nem fél az előtte álló kihívásoktól, kíváncsi a rá váró megannyi újdonságra, amit a kertvárosi iskolai falai rejtenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában