gá-gá-gá

2019.11.05. 14:16

Márton-nap ízei csalogatnak

Még a ludak is ezt gágogják: menjenek el minél többen, egyenek és igyanak Márton-napon

Fotó: pixabay

Ami a libáknak, ludaknak fekete gyásznap, annál fényesebb ünnep az embernek, és ez különösen igaz volt a paraszti kultúrában. Talán már kitalálták, a Márton-napról van szó, ami persze túlmutat egy szimpla gasztronómiai eseményen, hiszen a középkor egyik legnépszerűbb egyházi alakjának, Szent Márton püspöknek is az emlék- és ünnepnapja.

Minderről szerte a megyében sokfelé megemlékeznek, így a Sóstói Múzeumfalu is minden esztendőben nagyszabású eseményt kanyarít a jeles nap köré, amit a nyíregyháziak mindig nagyon várnak.

Az idén sem csalódhat majd senki, ugyanis november 9-én 10 órától, a szokásokhoz híven ezzel a vigassággal zárja az évadot a nemrég komoly felújításon átesett közgyűjtemény. Akik már jártak a megszépült, és szeptember elején kapukat nyitó skanzenben, tudhatják: kétszeresen is ajánlott ellátogatni a szombati eseményre, amire dr. Ulrich Attila a rendezvény sajtótájékoztatóján külön is felhívta a figyelmet.

– A kulináris élvezetekben bővelkedő, és színes népszokásrendszert felvonultató rendezvény most küllemében is más arcát mutatja majd. Először is legfeljebb a ludak uszonyos talpa lehet sáros, köszönhetően a gondosan kialakított sétányoknak, és akik a szürkületet is megvárják, olyan szórt fényben csodálhatják meg a múzeumot, ami ténylegesen a régi falvak őszies, télies hangulatát, csöndjét idézi – festett romantikus képet a szombat elé. Az intézmény igazgatója, dr. Szabó Sarolta néprajzos-muzeológus is azt bizonygatta, hogy ha esik, ha fúj, mindenképpen érdemes ellátogatni a skanzenba.

– Ne feledjük, Szent Márton püspök emléknapja, amely a paraszti kultúrában a gazdasági év zárását is jelentette, számos hiedelemben, így időjárásjósló szokásokban is gazdag. Régen azt vallották, ha ez a nap fehér lovon, vagyis hóval érkezik, a karácsony is fehér lesz, ám ha barna hátán, azaz esővel, a születés ünnepe tocsogni fog.

És bár az időjósok sok felhőt ígértek, mindez nem rettent vissza bennünket, ráadásul több helyiségünket is befűtjük. Az egyikben például a libahímelés szokásával ismerkedhetnek a vendégek, a csarodai parókián pedig mesemorzsolót tartunk. Ez utóbbi annyit tesz, hogy miközben a kályha mellett melegedő gyerekek a tengeri morzsolás szokásával ismerkednek, Hajdú Ágota és Olajos Gábor jóvoltából négy órán át meséket is hallgathatnak.

És amíg a református templomban istentiszteletet, és az új bor szentelését tartjuk, a falu főterén libaszépségverseny, kirakodóvásár várja a közönséget. Fellép az Így tedd rá! tánccsoport, a Dongó Együttes, számos (libás) étel és ital kóstolható, és a napot 14 óra után – a Bihari Banda jóvoltából – nagyszabású mulatsággal és táncházzal zárjuk. Ha az idő is engedi, nem csak a kemencepadka mellett, de a falu utcáin is, akár zárásig tarthat a mulatság – hallhattuk.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában