koronavírus

2020.03.26. 07:00

Torinói kényszerszabadságon...

A megyei származású Udud Éva szerint drámai a helyzet Olaszországban.

Az olasz kormány leállította a teljes, nem elengedhetetlen ipari termelést, miután a múlt szombaton, azaz március 21-én konstatálta a fertőzés félelmetes ütemű terjedését. Az eddigi, jegyzett megbetegedések száma 69176, közülük 6820-an hunytak el koronavírus-fertőzésben. Az országban ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység leáll, nyitva maradnak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárják – jelentette be az óvintézkedések újabb szigorítását szombat késő este Giuseppe Conte olasz kormányfő.

Fotók: Udud Éva

A fehérgyarmati származású Udud Éva Torinóban él, az ottani magyar konzulátuson dolgozik, március 9-e óta kényszerszabadságon van. Lapunk megkeresésére nyilatkozott az olasz helyzetről. Elmondta, hogy Olaszországban a koronavírust először egy kínai turista párnál regisztrálták. A kormány másnap, azaz január 30-án jelentette be, hogy az országban megjelent a vírus – tájékoztatta a Kelet-Magyarországot Éva, aki Cégénydányádon és Fehérgyarmaton nőtt fel, de Olaszországban élve is rengeteget gondol szülőföldjére és amint lehetősége adódik rá, tesz is érte: nemrégiben a Fehérgyarmati Bárdos Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából fogadott egy csoportot, akik a Giuseppe Verdi Zeneakadémiára is ellátogattak amellett, hogy az ő jóvoltából Torinó minden szépségével megismerkedtek.

- Az olasz kormány január 31-én hirdette ki a rendkívüli helyzetet, de sajnos a köztudatba nem épült be a veszély valós érzékelése, hiszen én magam is, teljes nyugalommal utaztam haza február 14-én néhány napra Magyarországra, s érkeztem vissza Olaszországba február 18-án – mesélte lapunknak Éva. Ezután felgyorsultak az események: a Miniszterek Tanácsa február 23-án rendelettel fogadta el a gócpontokban a ki és bejárás tilalmát, azaz a fertőzött városok határzárát, betiltottak minden tömegrendezvényt. Március 5-én az egész országra vonatkozóan bezárták az oktatási intézményeket, a sport és kulturális közösségi tereket, eltörölték a tömegrendezvényeket. Március 9-én hozták meg a legkeményebb döntést: elrendelték a kijárási tilalmat. Ekkor hatalmasodott el a pánik… Majd március 11-én „lakat került” a bárok, kocsmák, éttermek, fodrászok és szépségápolási központok ajtajára. Csak az élelmiszerüzletek, benzinkutak, újságosok és dohányárusok és a gyógyszertárak maradhattak nyitva.

- Ma már az üzletekbe is csak korlátozott számban lehet belépni, az utcán kell várakozni, egymástól minimum egy méteres távolságban. Én szerencsés vagyok, Torinó történelmi városrészében élek, ritkán járok le, maximum 5-10 percet kell várnom a kisebb üzleteknél. A kijárási tilalmat komolyan kell venni, csak az elengedhetetlen munkavégzés, bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt lehet elhagyni a lakhelyünket. Mindenkinek, aki kimozdul otthonról, ki kell töltenie egy saját büntetőjogi felelősségére vállalt írásos nyilatkozatot, hogy miért van az utcán, annak pedig, aki dolgozni jár, egy munkáltatói nyilatkozatot is fel kell mutatnia. Múlt hét péntekig még lehetett sportolni a parkokban, köztereken, de már ezt is megtiltották. Aki illetéktelenül, jogtalanul megy ki az utcára, azt három hónapos börtönbüntetéssel és 206 eurós pénzbírsággal büntethetik. Akit már fertőzöttként regisztráltak és házi karanténban kellene lennie, az akár 12 év börtönbüntetést is kaphat. Ezt egy tegnapi kormányrendelet kicsit átformálta, meghagyva a helyi sajátosságoknak megfelelő további módosítás lehetőségét a régiók számára. A fertőzés elképesztő gyorsasággal terjed az idősek és a legyengült szervezetűek között – ecsetelte az olaszországi helyzetet Udud Éva. Beszélt lapunknak arról is, hogy az olasz egészségügyi rendszer hamarosan már nem fog tudni ennyi fertőzöttet ellátni, a helyzet drámai. A szájmaszk olyan szintű hiánycikk lett, hogy a lakosság már hetek óta nem tud hozzájutni.

– Az olaszok alapjában véve sajnos fegyelmezetlen természetűek, sokan még most sem fogják fel igazán, hogy kerülni kell a személyes találkozásokat. Viszont engem az is zavar és elkeserít, hogy az egészséges táplálkozásról és a vitamin-kiegészítők fontosságáról nem beszél az itteni média – mondta Udud Éva, aki szerint az észak-olaszországi gócpontokban az egészségügyi dolgozók fizikai és pszichikai túlterheltsége már hetek óta eszeveszett, az orvoshiány miatt már dolgoznak a honvédség orvosai, az orvosi egyetemek végzősei is, de előrehozták az egészségügyi ápolók vizsgáit azért, hogy mihamarabb munkába állhassanak. A polgárvédelmi szervezet felhívására, miszerint 300 orvosra lenne még legalább szükség, 8 ezren jelentkeztek, tehát, emelte ki lapunknak Udud Éva, bár az olaszok meglehetősen lazák, szükséghelyzetben szolidaritást is tudnak tanúsítani.

Természetesen Udud Éva is aggódik, de jól van, megdöbbenve figyeli az eseményeket, bár szerinte az emberiség abban a szédületes tempóban, amit az utóbbi időszakban produkált, a vesztébe rohan az általános nemtörődömsége miatt, mert azt hisszük, mindenhatóak vagyunk, ám a természet az egyre fokozódó tiszteletlenséget tapasztalva könyörtelenül megmutatja, ki az úr. A munkájára kitérve elmondta: 10 napja nem volt egyszerű higgadtan ellátni a konzulátusi teendőket, a szétvált családok, külföldön rekedt rokonok, utazási problémák miatt. Többen ittrekedtek a határzárok miatt, most a fontosabb külképviseletek igyekeznek megszervezni azok hazautaztatását, akik nem tudnak személyautóval hazatérni.

- Kényszerszabadságon vagyok, megpróbálom a lehető leghatékonyabban eltölteni az időt: rendezgetem azokat a dolgokat, amelyekre soha nincs időm, hosszabban beszélgetek a gyermekeimmel, akik Magyarországon élnek és dolgoznak, beszélgetek a rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel, különösképp azokkal az idős hölgyekkel, akik egyedül élnek. Magyar verseket, meséket olvasok egy itteni, nyolc éves, magyarul is értő kis barátnőmnek, akivel nagyon szeretjük egymást, táncművész lányom pedig balettórákat tart neki videón. Magam is tornázom, olvasok, angolul tanulok, egészséges ételeket készítek – beszélt a mindennapokról Udud Éva, majd zárásként kiemelte: minden magyar honfitársának szívből javasolja, hogy tartsa be a kormány utasításait azért, hogy Magyarországon ne alakulhasson ki az olaszországihoz hasonló krízishelyzet, ami még meglehetősen hosszúnak ígérkezik…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában