mennyi az annyi?

2020.10.21. 11:30

Lakásáfa: bizonytalanok a piaci szereplők

Még nincs pontos rendelet, ezért nehéz megjósolni az áfakedvezmény piaci hatását.

20201014 Sándorfalva Advetista közösség építkezik Mihalec Gábor vezetésével Képen: Építkezés Fotó: Török János TJ Délmagyarország

Forrás: MW-archív

Fotó: Török János

Ideiglenesen újra bevezetik az 5 százalékos lakásáfát az új építésű ingatlanokra. A pontos rendelet még nem jelent meg, de néhány részletet már lehet tudni az intézkedésről. A kedvezményes áfa kizárólag a 150 négyzetméternél nem nagyobb, új építésű lakásokra és a maximum 300 négyzetméteres új építésű házakra vonatkozik.

Érdemes lehet azonban várni a lakásvásárlással, hiszen a kedvezmény csak a 2021. január 1-jétől megvásárolt ingatlanokra érvényes. Fontos kiemelni azt is, hogy az ingatlanokhoz tartozó garázsokat nem érinti az áfacsökkentés, ezek vételárában továbbra is 27 százalék lesz az áfa mértéke. Az intézkedés várható hatásairól az ingatlanpiac szereplőit is megkérdeztük, akik a pontos rendelet hiányában a korábbi áfacsökkentés tapasztalatait osztották meg lapunkkal.

Boczákné Radvánszki Erzsébet, a Jogos Otthon Ingatlaniroda üzletkötője kérdésünkre elmondta, nem lehet megjósolni, hogy milyen hatást gyakorol az intézkedés a piacra.

Nehéz megjósolni

– Az előző áfacsökkentésnél azt tapasztaltuk, hogy az ingatlanok ritkán voltak olcsóbbak, folyamatosan drágulnak az építőanyagok is, ezért nem biztos, hogy az ügyfelek érzékelni fogják az áfacsökkentést. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem mindenki vásárol új lakást vagy házat, a régebbi épületekre pedig nem vonatkozik a kedvezmény. Az építőanyag mellett a munkaerő is drágult, egyre nehezebben találnak a kivitelezők jól képzett szakembereket, a szakma legjobbjai pedig elvárják a magasabb munkabért – ismertette az aktuális ingatlanpiaci helyzetet az üzletkötő, akit az új építésű garázsokról is kérdeztünk.

– A garázsok értéke nagyon magas Nyíregyházán, sokszor nehéz is hozzájuk jutni, mert kevés van belőlük. Ezekre azonban nem vonatkozik majd a kedvezmény, és jelenleg akár 6 milliót is elkérhetnek egy patinásabb lakóparkban a garázsokért. Ugyanakkor nagy szükség van rájuk, hiszen az emberek féltik az autójukat, nem szívesen hagyják a szabad ég alatt, a kereslet pedig ugyancsak emeli az árat – tudtuk meg Boczákné Radvánszki Erzsébettől.

Az ingatlanpiac megkerülhetetlen résztvevői a kivitelező cégek, ezért kíváncsiak voltunk, ők hogyan várják az áfacsökkentést.

Sziklai Csilla, a Bau-Team Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, a pontos rendelet hiányában ő sem szeretne jóslatokba bocsátkozni, de annyi bizonyos, hogy most egy kicsit megtorpant a piac, mindenki a „nagy bejelentést” várja.

Ijesztő a munkaerőhiány

Nagy árcsökkenésre azonban ő sem számít, hiszen – mint mondta – drágultak az építőanyagok, és olyan mértékű munkaerőhiány van, ami nagyon megemeli az építési költségeket.

– A lakásárak növekedése a bérek emelkedését is tükrözi, ami teljesen természetes folyamat. Ácsokból, kőművesekből és burkolókból egyaránt hiány van, amire már évekkel ezelőtt is számítottunk, de az sokakat meglepett, hogy a probléma ilyen méreteket öltött. Komoly nehézséget jelent egy-egy beruházás előtt a szakemberek felkutatása, de nem kell ehhez feltétlenül kivitelezőnek lenni, hiszen egy átlagember is észreveszi, milyen nehezen talál szakembert, ha elromlik otthon a fűtés vagy csöpög a csap – részletezte Sziklai Csilla, hozzátéve, nemcsak a mesteremberekből, hanem segédmunkásokból is hiány van.

Az ügyvezetőtől megtudtuk, az építőanyagok árának emelkedése annak is köszönhető, hogy a kereskedők éveken keresztül olcsóbban értékesítették az építőanyagot, aztán jött az első áfacsökkentés, megnőttek az igények és velük együtt az árak is.

– A korábbi áfacsökkentést mindenki örömmel várta, aztán eltelt egy év, beárazódtak a lakások, és eltűntek a kedvezményből fakadó árkülönbségek. Legutóbb a vásárlók is jól jártak az 5 százalékos lakásáfával, nekünk is volt olyan társasházunk, melynek lakásait a kedvezményes áfával értékesítettük, aztán a vevő fél évvel később jóval magasabb áron adta tovább.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában