Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.03.01. 07:33

Hetedszer rendezik meg a Pénz7-et

Ezer iskolában kezdik el tanítani a pénzügyi és vállalkozási ismereteket.

km

Forrás: Bankszövetség

Hetedik alkalommal rendezik meg a pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő Pénz7-et március 1–5. között. A széles körű szakmai, kormányzati és civil összefogás eredményeként létrejött témahét ebben a tanévben a tudatos pénzkezelés a családban és az innovatív vállalkozás témaköreit járja körbe.

Élményszerű tananyagok

Több mint ezer iskolában mintegy 155 ezer diák tanulhat a Pénziránytű Alapítvány révén fejlesztett gyakorlatias, digitális eszközökkel is kiegészített tananyagokból.

A Pénz7 célja már hetedik éve, hogy fiatalkortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra. A járványhelyzet következtében a fejlesztőknek fel kellett készülni arra is, hogy nem lehet személyes jelenléttel megtartani a gyakorlatias ismereteket közvetítő rendhagyó órákat. A tanároknak így e-learning portál, ingyenesen letölthető, modern mobilapplikáció, a fenntarthatóságot szem előtt tartó, egyben a tudatos gazdálkodásra ösztönző Zöldiránytű alkalmazás és ismeretterjesztő webinárium is a rendelkezésére áll. A diákok saját osztálytermeikben, de akár online tanórák keretében is élményszerű és játékos tananyagok segítségével sajátíthatják el a mindennapi pénzügyekhez és a vállalkozásokhoz kapcsolódó ismereteket és készségeket.

A Pénz7 eseményeit kísérőprogramok is színesítik. A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös játéka, a BÉT Részvényfutam során a középiskolai diákok, tanáraik és szüleik tehetik próbára befektetési képességeiket. A verseny keretében az indulók fejenként 2 millió forint virtuális tőke segítségével valós időben, valós árfolyamok mellett kereskedhetnek a BÉT-en elérhető termékekkel. A Részvényfutam mellett az általános iskolások a BankVelem PénzOkos Kupa, míg a középiskolások a BankCode, valamint a ZsetOn országos versenyek segítségével is mélyíthetik pénzügyi tudásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában