Közösségi tér

2021.04.30. 09:03

A „Hősiesség és Helytállás” parkja épül Kisvárdán

„Hősiesség és Helytállás” – ez lesz a neve annak a közösségi térnek, melynek a Kisvárdai Mentőállomás utcafronti zöld-területe ad otthont.

Fotó: Szabó Sándor

„Az összefogás és az együtt-gondolkodás, együtt-munkálkodás érdekében egyeztettünk azoknak a munkahelyeknek a vezetőivel, akikért szimbolikusan létrehozzuk ezt a parkot.”- kezdte tájékoztatóját dr. Seszták Miklós, térségünk országgyűlési képviselője, akinek Leleszi Tibor polgármesterrel volt közös gondolata egy ilyen park létrehozása.

Fotó: Szabó Sándor
Fotó: Szabó Sándor

„Azért a mentők a helyszín, mert egyrészt, ők az első sorban állnak a frontvonalban és persze nem csak most a járványhelyzetben, hanem békeidőben is. Másrészt pedig, így a kevés szabadidejükben nem nekik kell foglalkozniuk a épületük körüli területtel, hanem nekünk, a városnak, így levéve róluk ezt a terhet.” – magyarázta Leleszi Tibor.

A polgármester irodájában tartott megbeszélésen jelent volt Hegyi Henrik a Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója; Kocsis Attila a Kisvárdai Mentőállomás vezető mentőtisztje; Zám Zsuzsanna a Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ vezetője; Pásztor Gyula Csabáné a Kisvárdai Tankerületi Központ igazgatója; a vállalkozói szféra képviseletében pedig Pekó László, a Nyírzem Coop Zrt. vezérigazgatója.

„Az egészségügyi,-szociális,-pedagógusi és boltosi/vállalkozói szféra mellett természetesen a hősiesség és a helytállás képviselői még a rendvédelmi szervek,- a tűzoltók/katasztrófavédők, de ugyanúgy helyt állnak a pandémiás helyzet mindennapjaiban a postások, a buszvezetők, az ügyfelekkel dolgozók, de még azon embertársaink is, akik otthonról dolgoznak. Sokan munkálkodnak azért, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is, ha változások árán is, de tudjuk élni a mindennapjainkat. Az irántuk tanúsított köszönetünk és

hálánk örök szimbólumaként jön létre a Hősiesség és Helytállás parkja Kisvárdán.” – foglalta össze dr. Seszták Miklós kormánybiztos.

A park jövőbeli kinézetéről a polgármester vázolta fel a terveket, miszerint: „A tereprendezést követően fák-, örökzöldek-, cserjék és bokrok, illetve virágok ültetésével, padok kihelyezésével szeretnénk Kisvárda új, nemes célú közösségi terét létrehozni” – mondta Leleszi Tibor.

- Durucz Gabi -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában