Nyíregyháza

2021.04.27. 17:30

Közeleg az anyák napja – Két látogatópontot állítottak fel az idősotthonban

Láthatják egymás arcát, mosolyát.

KO

Fotós: DODO FERENC

Fotós: DODO FERENC

– Nincs olyan telefonom, amin láthatom a fiam arcát, ezért amikor felhív, előveszem a fényképét, így olyan, mintha velem lenne beszélgetés közben – mondta a nyíregyházi, Pacsirta utcai idősotthon egyik lakója. Egy másik néninek is nagyon hiányoznak a gyerekei, pedig itt laknak helyben, s lenne is lehetőségük meglátogatni édesanyjukat, ám eddig – amikor egy kis elemózsiával teli csomagot vittek be neki – a kerítésen át, távolról válthattak csupán néhány szót.

Üvegfalon át, érintés nélkül

Bő egy éve, hogy a koronavírus-járvány miatt látogatási tilalom van a bentlakásos intézményekben, az idősek védelme elsődleges most is, hiszen a vírus továbbra is rájuk a legveszélyesebb. A védőoltások óriási pszichés és fizikai terhet vettek le a szociális szférában dolgozókról, az idősekről. Sokan már a második vakcinát is megkapták, mindennapi szorongásaik enyhültek, de a családtagok hiányát továbbra is nehezen viselik el.

– Közel egy éve nem látogathatták a bentlakásos intézményekben élő idős rokonaikat a hozzátartozók. Egyre inkább felerősödött bennük az igény a személyes találkozásra, ezért tolmácsoltam kérésüket az intézményt fenntartó önkormányzat felé. A múlt hétvégén a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ és a megyeszékhelyen működő operatív munkacsoport úgy döntött, hogy április 24-től a Pacsirta utcai és a Rozsnyai utcai bentlakásos intézményben is előre egyeztetett időpontban fogadunk látogatókat – erősítette meg a hírt Nagyné Hermányos Zsuzsanna, a központ igazgatója. Elmondta, van olyan nagymama, aki nem láthatta még nemrég született unokáját, nagyon várja, hogy legalább az üvegfalon keresztül megnézze.

– Megható látni, mennyire hiányoznak a családoknak a nagyszülők. Külön látogatótért alakítottunk ki erre a célra, amely hátulról az udvarról közelíthető meg. Az érintésmentes találkozáskor a látogató és a gondozott külön helyiségben tartózkodik, egymást egy üvegfalon keresztül látják és hallják. A látogatótér jól szellőztethető, egy légtisztító berendezést is beraktunk, ami a helyiség levegőjének cseréjéről gondoskodik. Az idős­otthonok lakói első körben vették fel a vakcinát, a gondozók szintén, a tömeges oltásnak köszönhetően egyre növekszik az átoltottak száma, most már a fiatalok körében is, ezért úgy gondoltuk, hogy ezt a típusú látogatási formát biztonsággal fenn tudjuk tartani – fejtette ki az intézkedés hátterét Nagyné Hermányos Zsuzsanna.

Hiányzik az anyai ölelés

A 72 esztendős Komjáti Mária 7 éve él az otthonban. Elmondta nagyon sokat segítettek és lelki támaszaik voltak gondozóik az elmúlt időszakban.

– Speciális helyzetben vagyok, mert ha be is jöhetnének hozzám a fiaim, nem laknak a közelben. Az egyikük a fővárosban él, a másikuk Londonban. Gondolták, aggódom értük, ezért nemrég mondták, hogy már ők is be vannak oltva, és amint lehet, utaznak is hozzám. Rendszeresen felhívnak, a Skype-on keresztül látom az arcukat, és ők is meggyőződhetnek arról, hogy jól vagyok, egészséges vagyok, azonban többször panaszkodtak, hogy az anyai ölelést nem pótolják ezek az eszközök. Hiányzom nekik. Várják, hogy újra láthassanak, rám mosolyoghassanak, legalább az üvegfalon keresztül.

KO

Betartják a szabályokat

A személyes látogatás előre egyeztetett időpontban, legfeljebb heti 2 alkalommal, keddi és/vagy csütörtöki, a csomagfogadásra korábban kijelölt és már megszokott napokon, érintésmentes módon lehetséges. A látogatás időtartama nem haladhatja meg a 30 percet. Egy ellátottat egyszerre legfeljebb 2 fő – kizárólag egészséges személy – látogathat, a látogatóknak eleget kell tenniük a mindenkor hatályos járványügyi előírásoknak, különösen a maszkviselés, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés vonatkozásában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában