Kisvárda

2021.10.13. 07:36

Az idei Tőkés-díjat dr. Bagdy Emőke veheti át

KM

20190927 Nyíregyháza fotó: Pusztai Sándor PS Kelet Magyarország Professzor Bagdi Emőke tartott előadást Nyíregyházán, a DOTE egészségügyi karának Zilahi termében. képen: Professzor Bagdi Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

Fotó: Pusztai Sándor

Mozgalmas az idei esztendő a kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány életében. A pandémia miatt ugyanis a 2020-as Tőkés-díjat csak az idén júniusban vehette át Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, október 24-én pedig az idei díjazottat köszönthetik majd a kisvárdai református templomban. Az ünnepség 15 órakor istentisztelettel kezdődik. A vendégeket köszönti Koncz Imre, a Szabolcs-Beregi Egyházmegye esperese, igét hirdet dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Mindig szeretett tanítani

A XXVII. Tőkés-díjat a kuratórium prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológusnak, egyetemi tanárnak ítélte oda. Laudációt mond dr. Fekete Károly püspök. Dr. Bagdy Emőke így vallott magáról egy interjúban: „Mindig szerettem tanítani és lelket gyógyítani. Ezt teszem ma is, és tanítok »nem középiskolás fokon« a média minden csatornáján és mindenütt, ahová hívnak, és ahol terjeszthetem a pszichológiai ismereteket. Remélem, sokáig végezhetem ezt a szolgálatot. Mégsem időt kérek a sorstól, hanem csak azt, hogy szabott életidőmben mindig a személyes érdekeltségen túlmutató értelme legyen annak, amit teszek.”

A Tőkés László Alapítványt 1989-ben hozta létre Kisvárdán nemzeti érzelmű értelmiségiek egy csoportja, hogy segítse és támogassa a határon túli magyarokat. Az alapítók 1990 februárjában kérték fel az oda látogató Tőkés Lászlót, hogy róla nevezhessék el az alapítványt és az egyéni díjat, amit olyan személynek ítél oda a kuratórium, aki munkásságával a magyarság helyzetét jobbá teszi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában