Szakoly

2021.10.21. 13:31

Szolgálat, szeretet és segítség

Új logisztikai és szolgáltató központtal bővült a szakolyi Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat.

Fotó: DODO FERENC

– Olyan ez a raktár, mintha az Úristen meghosszabbított keze lenne: az egyházon keresztül elér azokhoz az emberekhez, akik bajban vannak, szükséget szenvednek. Amikor az egyház karitatív szolgálatot végez, nem szociális problémákat akar megoldani, hanem Isten szeretetét közvetíti – mondta köszöntőjében Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

Hozzátette: nem elegendő tehát a felmért szükségletet kielégíteni – ételt adni az éhezőnek, ruhát a rászorulónak –, arra kell törekedni, hogy érezzék és megéljék az Úr szeretetét. A Szakolyban csütörtökön megszentelt és átadott logisztikai központ több száz, több ezer embernek fog segíteni.

Szolgálat és szeretet

– Kalkuttai Szent Teréz anya így fogalmazott: „Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi szeretettel tettük.” Úgy gondolom, hogy a Szent Lukács Szeretetszolgálat nemcsak eredményeket mutathat fel, hanem az ő munkáját szeretettel végzi – mutatott rá Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspök.

Soltész Miklós egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkár ünnepi beszédében kiemelte: sajnos mindig lesznek súlyos élethelyzetek, katasztrófák, ezért a kormány úgy döntött, hogy a nagyobb karitatív szervezetek 650–650, míg a kisebbek 200–200 millió forintos támogatásból építhetnek munkájuk hatékonyságát segítő logisztikai, szolgáltató központokat. Harmincegy település negyvenhat helyszínén létesültek ilyen komplexumokat, a görögkatolikus közösség Szakoly mellett Sajószentpéteren és Miskolcon alakított ki raktárt.

– Nagy a felelőssége annak, aki szociális, karitatív területen dolgozik, mert meg kell tudnia különböztetni a valóban nélkülözőt attól, aki csak visszaél mások segítőkészségével. Jól tudjuk, hogy nem a segélyek jelentik a valódi támogatást, hanem az, ha munkához juttatjuk a rászorultakat – tette hozzá az államtitkár.

– A tapasztalat azt mutatja, hogy egy idő után természetessé válik a segítség, ami egyrészt jó dolog, ugyanakkor legalább egy főhajtással – és ez egy jó alkalom erre – meg kell köszönnünk azoknak, akik támogatják a rászorulókat – emelte ki dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő.

Eredményesebb a munka

Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója zárásként elmondta: a raktárépítés és az eszközpark bővítése jelentősen javítja a karitatív munka eredményességét. A projektnek köszönhetően Szakolyban 656 négyzetméteres logisztikai és szolgáltató központ épült, vásárolhattak két kisbuszt, egy kisteherautót és két targoncát, polcrendszert készíthettek és bővíthették az informatikai eszközparkjukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában