Fül és szöveg

Mit ér a vers, ha senki nem olvassa? Mit ér a dal, ha minden fül süket? Hiába jó a színdarab, ha üres a nézőtér, és a legzseniálisabb festmény is csak festékkel színezett vászon, ha nincs, aki megcsodálja. Akit gondolkodásra késztet, aki számára választ jelent a kérdésekre, akinek mosolyt csal az arcára. A kultúra hasonlít a szerelemre: ketten kellünk hozzá, és a félsiker itt is, ott is egyenlő a kudarccal. Mert aki regényt ír, zenét szerez, színházat csinál vagy szobrot farag, nem pusztán a saját örömére teszi, a mű pedig akkor van készen, ha megtalálja az olvasóját, a hallgatóját, a nézőjét – a befogadóját. Aki lehet vidám vagy szomorú, idős vagy fiatal, műértő vagy laikus – így jelenthet ugyanaz a mű mindenkinek mást és mást. Éppen ezért van szüksége a világnak ennyi alkotóra: meg kell találnunk a hozzánk passzoló költőt, festőt, rendezőt – azt, akire rábízhatjuk magunkat. Aki társ az örömben, társ a bajban, és aki mindig elérhető – ha máshogy nem, agyon- olvasott könyv formájában a polcon, fülszöveggel a borító belső oldalán.