Nem mindennapi vadászzsákmány: farkast lőttek megyénkben

1962. március 23., péntek

Havat evett a mozdony Nagykállóban

Két és félméteres hótorlasz zárta el a tehervonat útját 16-án Nagykálló és Nyíregyháza között. A hóakadályban rekedt vonat tehetetlenül vesztegelt, az utána haladó személyvonat már nem hagyhatta el a kállói állomást. A hóorkán besöpörte a sínpárokat, kis híján megbénította a személyvonat mozdonyát is. A gőz fogytán volt, egyre kevesebb áramlott a mozdony belsejében. 322 utas tartózkodott a vonaton. 
Weszely András főmozdonyvezető és Karóczkay János fűtő - mindketten a nyíregyházi fűtőház dolgozói - nem estek kétségbe. Felváltva hordták a vizet a kútból vödrönként, majd pedig havat adtak a mozdonynak. Így a hó, amely tétlenségre kényszerítette a vonatot, gőzzé változott és meleget, majd energiát adott, miután szabaddá vált az út 17 órás álldogálás után. A hóorkánban nem fázott meg a 322 utas, egész éjjel meleget árasztottak a fűtőtestek. Weszely András és Karóczkay János az emberekre és a rájuk bízott vonatra a rendkívüli időjárás közepette vasutasmódra vigyáztak.

Nem mindennapi vadászzsákmány: farkast lőttek megyénkben

Az elmúlt két évben többször előfordult, hogy a nagykállói és nyírbátori járás községeiben alaposan megdézsmálták a juhnyájakat. A helybeliek azt mondták: farkas garázdálkodik. Sok minden igazolta ezt az állítást, a leölt juhoknak mintha késsel vágták volna keresztül a nyakát, egy-egy alkalommal húsz-harminc állat maradt a vérmezőn. Az is megerősítette ezt az állítást, hogy egymás után soha nem raboltak a ragadozók ugyanazon e helyen, hanem mindig 20-30 kilométerrel tovább szereztek zsákmányt. 
Mivel azonban nem csak összefüggő és sűrű erdőségek mellett pusztították a juhokat, hanem lakott és nyílt, sík területen is, ahol a farkas nem szívesen tartózkodik, a szakemberek azt mondták: elvadult kutyák okozzák a tetemes károkat. Megerősítette ezt a feltételezést az is, hogy bár sokszor a falu közvetlen közelében öltek a dúvadak, soha nem látott senki farkast. Mikor azonban egy évvel ezelőtt annyira garázdálkodtak a kártevők, hogy a falvak lakói rémületbe estek és nem merték a gyermekeket egyedül iskolába és a távolabbi helyekre engedni, a megye vadászati szakemberei mégis elrendeltek egy kötelező farkasvadászatot Nagykálló, Biri, Bököny és Balkány határában. 
A kísérlet nem járt eredménnyel, még csak kóbor kutya sem került puskavégre. Megerősítették azt a véleményt, hogy nincs farkas a környéken. 
Még inkább igazoltnak látták, amikor Biri határában lőtt egyszerű házi kuvaszra ráfogták, hogy farkas, s a letemet be is küldték Nyíregyházára preparálás végett. S amikor végleges döntés történt, hogy elvadult kutyák szedik az áldozatokat, néhány házőrző, de a határban is kóborló farkaskutyának nem volt maradása... 
A Nyírlugosi Állami Gazdaság vadrezervátumának vadőrei azonban, mivel a hozzájuk tartozó területen voltak a legnagyobb pusztítások, elhatározták: megtudják az igazságot. Éjszakákat töltöttek azokon a helyeken, ahol előző nap ragadozók pusztítottak. Hiába álltak lesbe azonban, nem láttak semmit, az állatállományban és vadállományban okozott károk pedig egyre szaporodtak. 1960 októberében a nyírlugosi Lejtőtanyán leölve találtak 14 juhot, 16-ot pedig súlyosan megtépáztak, s ebből 11 el is pusztult. Feltűnt, hogy két juhot belső részeitől megfosztva találtak, s ez a farkasok munkáját igazolta. 1961 augusztusában az aporligeti Újtanyán 18 juhot talállak kimúlva, amelyből egyet felfaltak a ragadozók, s egyet szintén beleitől megfosztva találtak. 
Az elmúlt évben az erdőhöz közeli tanyán egy kisfiú látta, amint két kutyához hasonló állat a kipányvázott lovat az erdő felé terelte, a sűrűben torkát szétmarcangolva megölték, s lakmároztak húsából. Esett áldozatul sertés, borjú, őz, nyúl is. Nagykállótól Aporligetig szinte másnaponként érkeztek hírek juhok leöléséről, s már azt kezdték feltételezni, hogy a pusztításokat emberek teszik és a károkat a farkasokra akarják hárítani. Ekkor azonban váratlan fordulat következett. Lovas József, a Nyírlugosi Állami Gazdaság vadőre 1962. február 16-án reggel portyázás közben arra lett figyelmes, hogy a kutyáéhoz hasonló nyomok vezetnek az erdő felé. Ismerősi volt már a csapás. Bár egyedül volt, követte a nyomot. Sűrű bozótokon keresztül órákig kutatott. Út közben leölt vadakat talált, de a húsból nem hiányzott. Ismét arra gondolt, hogy farkasok nyomára talált, mert az éjszakai birkavadászatról erdőbe tért vadak elteltek birkahússal, s csak vérengző szomjukat oltották a vadak pusztításával.  
Minden bokor előtt lövésre tartotta fegyverét. Nem tudta, mikor találja szembe magát az, üldözött vadállatokkal. Minden zajra figyelt, óvatosan haladt előre. Már húsz kilométernyit gyalogolt a havas erdőben, s már arra gondolt, hogy abbahagyja a keresést, amikor meglátott két kutyához hasonló, de azoknál jóval nagyobb állatot. Út közben volt ideje gondolkozni. Eszébe jutottak régen történt tragédiák. Az idősebbek beszéltek támadó, az embert sem kímélő farkasokról... Fegy verében, kezében és szemében bízott azonban, s amikor ismét feltűntek az állatok előtte mintegy nyolcvan lépésnyire, fegyverét felemelte, s lövés után az egyik vadállat sebzetten tűnt el társa után a sűrűben. 
Azt hitte, örökre eltűntek szemei elől a ragadozók. Sebzett vadállatok az esetek többségében megtámadják a közeledő embert, s ő is megállt egy pillanatra: kövesse-e a farkast? Áthatolhatatlannak vélt cserjében, sűrűben haladt a nyomon, minden percben arra számítva, támadó farkassal találja szemben magát. S amikor újabb nyolc kilométeres követés után közvetlen közelben meglátta a feléje tartó sebzett farkast, ujjai görcsösen fonódtak a fegyver ravaszára, a másod perc töredéke alatt emelte váll hoz a kétcsövűt, s az ugrásra készülő farkast közvetlen közelről érte a sikeres lövés. 
Szabó István fővadász határozottan tudta, hogy farkas került puskavégre, az elmúlt években történt események után azonban senkinek nem szóltak a történtekről. Felküldték az elejtett vadat a Nemzeti Múzeumba, s kérték, mondjanak véleményt, kutya-e vagy farkas az elejtett állat. Az igazolás megérkezett: Lovas József ritka nagyságú farkast lőtt. 
Úgy vélték, megszűnik a juhok és vadak közötti pusztítás. Ha párban járó farkasok egyikét meglövik, rendszerint messzi tájakra vándorol a másik. Most azonban nem így történt.  Az egyik farkas elejtése óta már többször ölt juhot a másik. A vadőrök azonban mindenütt nyomában vannak, s bizonyára sikerül a másikat is terítékre hozniuk.

1972. március 23., csütörtök

1992. március 23., hétfő

A tarpai hegy sebei 

Régi kőzúzógépek, lovukat vesztett kordék, megcsonkított geológiai formák. Ez a kép tárul elénk a tarpai hegy másfél évtizede bezárt kőbányájában. Az itt végzett pusztítást látva a hetvenes évek végén nyilvánították a tarpai hegyet tájvédelmi körzetté, de a 12 méterrel megcsonkított tájat már senki nem állíthatja vissza eredeti formájába.