Nyírparasznya

2022.08.29. 13:51

Egy új, nagyobb hűtőházat építenek

A nagyszabású beruházás alapkövét hétfő délelőtt tették le Nyírparasznyán.

Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Szabó János, Nyírparasznya polgármestere közösen rakta le az új hűtőház alapkövét

Fotó: Pusztai Sándor

Ahogy arról lapunk is beszámolt, 2019 szeptemberében adták át a település első, több mint kilencszáz négyzetméteres hűtőházát, mely 462 millió forintos uniós támogatásból épülhetett meg.

A már meglévő és működő mellett hamarosan egy, a korábbinál nagyobb, közel 1200 négyzetméter alapterületű hűtőház áll a térség mezőgazdasági vállalkozó rendelkezésére. A tervek szerint decemberben nyitja meg kapuit az új egység, aminek kivitelezési munkálatai júliusban kezdődtek, s melynek alapkövét hétfőn tették le.

Tanácsok és intelmek

– Nyírparasznyán az elmúlt évtizedekben nem büszkélkedhettek hosszú távú, előremutató gazdasági fejlesztésekkel. Én úgy gondolom, van helyük az ehhez hasonló beruházásoknak, és hiszem, hogy egy 980 lelkes falunak is lehet jövője. Ezt a már megépült hűtőház működése bizonyítja. Azokat a helyi bevételeket szeretnénk ehhez hasonló beruházásokkal a költségvetésünk részévé tenni, amiket a meglévő vállalkozások és más szervezetek nem tudnak befizetni – hangsúlyozta köszöntőjében Szabó János.

Nyírparasznya polgármester hozzátette: az új létesítmény kialakítására 675 millió forintot fordíthat az önkormányzat. A hűtőház hat kamrájában a térségre jellemző gyümölcsöket, almát, körtét, szilvát, meggyet, valamint zöldségféléket fognak középtávon tárolni egyfajta szolgáltatásként.

– Nyolc-tíz vállalkozást tervezünk bevonni a hűtőház működtetésébe, várjuk a partnerek érdeklődését – zárta gondolatait Szabó János, aki a saját és a képviselő-testület jótanácsait, illetve intelmeit is elhelyezte az alapkőbe rejtett időkapszulában. Ebben hangsúlyozta: a településen élők forduljanak egymás felé szeretettel, tisztelettel, megbecsüléssel, hogy a nyírparasznyai közösség még hosszú ideig megmaradhasson.

Nem másodosztályú polgárok

Elsőként az intelmekre reagált Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselő. Kifejtette: felemelő és elgondolkodtató a levél, melyben minden szerepel, ami a közösségépítéshez szükséges.

– Amikor a kormány meghirdette a Magyar falu programot, arról tett tanúbizonyságot, hogy a kistelepülésen élő emberek nem másodosztályú állampolgárai hazánknak. Minél több olyan szolgáltatást kell vidékre vinni vagy továbbfejleszteni, ami hozzájárulhat az adott közösség sikeréhez – mutatott rá Kovács Sándor.

Az országgyűlési képviselő megjegyezte: az állam a jövőben sem engedi el az önkormányzatok kezét, de ehhez továbbra is szükség van az olyan településekre és polgármesterekre, akik látják a fejlődés lehetőségét, és tenni is akarnak érte.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában