Jegyzet

2022.12.03. 07:00

Egészségkarambol

Palicz István

Illusztráció: Shutterstock

Nem sokat értek az autókhoz, de talán ezekhez lehetne hasonlítani az emberi testet. Ha szerencsénk van, jól összerakottan, optimális beállításokkal, és nem gyári hibásan gurulunk ki a csarnokból, vagyis csatornából. Minden funkciónk megfelelően működik, és éltünk során csupán kisebb meghibásodásokkal, a kopó alkatrészek okozta problémák orvoslásával kell számolunk a tervezett elavulási idő végéig.

Az élet persze tartogathat kellemetlen meglepetéseket, előfordulhatnak például balesetek. Jó esetben csak kisebb koccanások, amelyek legfeljebb az esztétikánkon csorbítanak, de nem ritka a komolyabb, maradandó sérülésekkel járó szerencsétlenség sem. Ha nagy nehezen sikerül is helyrepofozni a gépünket, a műszaki állapota, stabilitása már sosem lesz a régi, ezt kell szeretni.

Vagyis, kell a fenét. Maximum dönthetünk úgy, hogy elfogadjuk: olykor vacakol az ablakemelő, bedöglik a vízszivattyú, elszáll az elektronika, mégis kitartunk az egyre korosabb, bajosabb kasznink mellett. Ragaszkodunk hozzá, még ha sejtjük, tudjuk is, az idő vasfoga ezután sem fogja kímélni, egyre nehezebb lesz az elindulás, az eljutás A-ból B-be, s a jármű előbb-utóbb a roncstemetőben végzi majd.

 

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában