Nyíregyháza

2023.04.09. 07:00

Nyíregyházát választotta Az év új beruházója

Az a cél, hogy hosszabb távra legyen biztosítottak a térségben élők számára a biztos munkahelyek.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség ismét megrendezte „Az év befektetője 2022” díjátadó és gála rendezvényét. „Az év új beruházója” díjat a W-Scope Hungary Plant Kft. vehette át, a rangos eseményen részt vett dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is. A dél-koreai W-Scope cég az elektromos járművek lítiumion-akkumulátoraiban használt szeparátorfilm egyik legnagyobb gyártója. A vállalat 2022 júniusában jelentette be, hogy közel 300 milliárd forint értékű beruházást valósít meg Nyíregyházán, októberben pedig letették a gyár alapkövét a Déli-Ipari Parkban. A beruházásnak köszönhetően évente akár 1,2 milliárd négyzetméter szeparátorfilm készülhet városunkban. Ezzel 1200 új munkahely jön létre, így az egyik legnagyobb foglalkoztató lesz a nyírségi vármegyeszékhelyen.

 


Dr. Kovács Ferenc polgármester nemrégiben erõsítette meg, hogy a tavaly májusi kormányhatározat alapján – mely a bõvülő Nyíregyházi Ipari Park infrastruktúrájának kiépítésérõl szól – emeltebb összeget kap a város. A 33,8 milliárd forintból jövő őszre szeretnék az első, már tervezés alatt álló csomagot megvalósítani, a végcél 557 megawattnyi villamos energia megteremtése.
– Ez az óriási kapacitás egyrészt a már városunk mellett döntött nagybefektetőknek áll a rendelkezésére. A tavaly nyáron bejelentett dél-koreai W-Scope világszínvonalon gyárt szeparátorfóliákat. Óriási, 82,5 hektáros fejlesztésről van szó, 1200 munkahelyet teremtenek két ütemben, az első 2025 első felében esedékes. A másik a német Boysen, melynek ez lesz a 28., egyben a legnagyobb telephelye a világon. A BMW-nek szállítanak kipufogórendszert, és számos prémium autómárkának bedolgoznak. Ők 16,5 hektárt vettek, s 400 munkahelyet terveznek. Ez lesz az első olyan üzemük, ami elektromos autókhoz szállít fém tartószerkezetet, fedőlemezt. És szól mindez a majdan ideérkezőknek, hiszen a tárgyalások folyamatosak.
Nemrég az Év Ipari Parkja címet is elnyerte az a terület, ami azóta is óriásit bővült.
– A kormányzat partner a szándékainkban, így a korábbi 130 hektárhoz képest több mint 600 van kijelölve, de közel 500 hektárnyi került önkormányzati tulajdonba, amit folyamatosan értékesítünk. Ez – a debrecenit nem számítva – a legnagyobb Magyarországon, kiváló adottságokkal. Most látszik, milyen jól tettük, hogy 2019-ben elindítottuk ezt a beruházásösztönzési programot, ilyen energiaválságos időkben nehezebb, vagy lehetetlen lenne. Elértünk odáig a rengeteg korábbi elmaradás (felújítások, infrastruktúra-fejlesztések) pótlása után, hogy Nyíregyháza végre gazdaságfejlesztési szempontból is a turizmushoz hasonló pályára került, felszálló ágban vagyunk, figyelnek ránk.
– Mivel a most ideérkezők a kibontakozó új ipari forradalom sikerágazataiban dolgoznak magas színvonalon, hosszú távon számolhatunk velük. Ez remélhetőleg megjelenik az adóbevételekben, ezek pedig közvetetten kihatnak a fejlesztéseinkre. A bérekben, magas színvonalú munkahelyekben is érzékelhető lesz, de a képzésre is lesz hatása, beleértve a Nyíregyházi Egyetemet, a szakképzési centrumot. Biztonságot adnak, erősödhet a már meglévő cégek által is érezhető társadalmi felelősségvállalás, és lakosságmegtartó képessége van. A szomszéd vármegyeszékhely tulajdonképpen megtelt, ez egy fontos és kedvező időszak Nyíregyháza számára. Lezárulóban az előkészítési, infrastruktúra-fejlesztési szakasz. A visszajelzések pozitívak a befektetők és a kormányzat részéről egyaránt, s nem tévesztjük szem elől az egyik legfontosabb célt, amely a Hazavárunk programmal folytatódott: fiataljaink itthon tartását és hazahívását.
Augusztusban lépett hivatalába dr. Kovács Ferenc polgármester felkérésére dr. Podlovics Roland. Az új alpolgármester olyan területekkel foglalkozik kiemelten, ami ennek az önkormányzati ciklusnak a kiemelt városvezetõi célja: gazdaságfejlesztés, befektetésösztönzés, illetve az ipari park koordinációját is ellátja.
– Ennek a ciklusnak a kiemelt feladata a gazdaságfejlesztés. Emlékezhetünk, 2019-ben egyhangú döntéssel fogadta el a közgyűlés a befektetés-ösztönzési stratégiát. Ilyen előkészítettségű összefüggő terület most nem áll rendelkezésre máshol Magyarországon. Javarészt elkészítettük a Komplex Fenntartható Intézkedési Keretrendszerünket, ami a tárgyalások alapja. Ebben meghatároztuk azokat a szempontokat, ami alapján az ipari parki fejlesztések fenntarthatóak lehetnek. Két jelentős cég, körülbelül 1600 új munkahelyet tervezve már biztosan Nyíregyháza mellett döntött. Vannak további tervek, a tárgyalások jelenleg is folyamatosak, azon vagyunk, hogy hosszabb távra biztosítsuk a térségben élők számára a biztos munkahelyeket.

KM

Fotók: Kohut Árpád

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában