Zoo Suli

2023.07.07. 17:30

Az állatok védelme közös ügyünk

A Zoo Suli kisdiákjai ismerik a felelős állattartás aranyszabályait, és be is tartják azokat.

Fotó: Pusztai Sándor

– Nem szeretjük, imádjuk, imádjuk az állatokat – töltötte be a 21 gyerek hangos, egymás szavába vágó válasza a Nyíregyházi Állatpark konferenciatermét.

A Zoo Suli kisdiákjainak dr. Szendrei-Kökényesi Anikó alezredes tartott előadást a felelős állattartásról. Mint a vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője hangsúlyozta: az állatvédelemre, az állatok szeretetére, a jó gazda gondosságára már óvodás kortól nevelhetőek, taníthatóak a gyerekek. Az, hogy milyen kapcsolatot alakítanak ki a kis­állatokkal, hogyan tudatosul bennük a gondozásuk, ellátásuk fontossága, erősödik bennük a felelősségérzet, fontos a mindennapokban és a jövőre nézve is. Ez közös ügyünk – hangsúlyozta az alezredes, aki szerint szükség volt az állatvédelmi törvény szigorítására.

– Képviselni kell az állatok érdekét, legyen az házi kedvenc vagy haszonállat, hiszen képtelenek önmaguk védelmére, nem tudnak kiállni magukért. S eljárást kell indítani, ha bűncselekmény történik, ha az ember felelőtlenül bánik az állattal, szenvedést okoz egy másik élőlénynek.

Hét aranyszabály

Az alezredes előadásában a felelős állattartás hét szabályát fejtette ki a gyerekeknek, akik minden résznél elmondhatták, mit tudnak vagy gondolnak egy-egy témakörről. Felelősség, szeretet, táplálás, mozgásigény, egészség, utódok, környezet. Az első és legfontosabb a felelősség. Ez azt jelenti, hogy mielőtt állattartók leszünk, pontosan mérjük fel annak igényeit, olyan feltételeket teremtsünk számára, amiben jól érzi magát.

– Állatot egy életre választunk, nem néhány napra vagy hétre amit, ha megununk, akkor kidobjuk az utcára, vagy elvisszük egy menhelyre – magyarázta dr. Szendrei-Kökényesi Anikó. A szeretetnek kölcsönösnek kell lennie. Az állat ösztönlény, ha valami bajt csinál, nem bántani, hanem tanítani kell, hogy a szabályokat megtanulja. A gyerekek pedig meséltek a szétrágott papucsokról, megrágott bútorokról és arról is, hogy kicsit ugyan mérgesek voltak a szülők, de nem bántották a kutyust, hanem oktatták, sokat foglalkoztak vele.

Felelősség az utódokért is

Az állatnak is táplálékra van szüksége az életben maradáshoz. Ezért fontos számára a megfelelő mennyiségű, minőségű élelem – elkerülve a túletetést – s az, hogy folyamatosan tiszta ivóvizet kapjon.

– Mi naponta többször cseréljük a vizet – bólogatott egy kis legény. Beszéltek a mozgásigényről, az állat egészségének védelméről, a védőoltásokról, a külső és belső élősködők elleni védelemről, hogy a kutyákat mindennap el kell vinni sétálni, mert nagy a mozgásigényük.

Nemcsak kedvencünkért, de születendő utódaiért is felelősek vagyunk – hangzott el az előadáson, és szó esett az ivartalanításról, hiszen a felelőtlen szaporítás következtében a gazdátlan, kóbor állatok száma nagyon magas lesz.

Ha pedig nyár, természetesen beszélgettek arról is, mi történik és mit lehet tenni akkor, ha a kocsiba bezárt állatot látnak, aki szenved a hőségtől.

Ha nem sikerül a gazdit megtalálni, akkor lehetőleg hivatalos személy jelenlétében nyissák ki a kocsit, és szabadítsák ki az állatot. Amit meg kell itatni, ha szükséges, vizes ruhával betakarni, de bizonytalan mozgásnál állatorvosi ellátásra is szükség lehet – vették sorra, s itt ismét elhangzott, milyen fontos a kutyáknál a chip, ami öt hónapos kortól hazánkban kötelező, és segít megtalálni az elveszett vagy elhagyott kutya gazdáját.

A törvény az állatkínzást nagyon szigorúan veszi, és büntetni rendeli. Tilos és büntetendő az orvhalászat és orvvadászat, nem szabad az állatokat bántani, rövid pórázon tartani, éheztetni, kínozni, megmérgezni – gyűjtötték össze közösen az előadás résztvevői.

Fogékonyak a témára

– Minden lehetőséget megragadunk, hogy a felnövekvő generációt felelős állattartásra, az állatok szeretetére és védelmére oktassuk – erről Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark osztályvezetője, szóvivője beszélt, aki több mint két évtizeddel ezelőtt megálmodta a Zoo Sulit.

– Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, mert a helyes válaszaikból kiderült, az egy hét alatt megszerzett tudásukat és tapasztalatukat jól vissza tudták adni. Az idei év újdonsága, hogy a táborozóinknak azon túl, hogy a távoli tájak élővilágát mutatjuk be, megismerik a különböző kontinensek állatait, külön programunk van a felelős állattartás bemutatására is, melynek fontos része egy külsős szakember professzionális előadása. Azt is örömmel látjuk, hogy a gyerkőcök fogékonyak erre a témára, és mint a hozzászólásaikból is kiderült, otthon szeretettel és gondosan bánnak az állataikkal.
BM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában