2024.01.09. 12:50
A sínekről mentették meg a kutyákat
Két kutya is a sínekre került, miután a tűzijátékozás elől menekültek.

Forrás: tenyek.hu
Két kutyát mentettek meg Nyíregyházán a napokban. Mindkét állat a vasúti sínekre került. Az egyiknek a medencéje tört el, a másiknak pedig a lába roncsolódott össze.
A Tények beszámolója szerint felvétel készült arról, ahogy állatvédők rohantak egy síneken fekvő, mozdulatlan kutya megmentéséért. Aztán vették észre a nagy sebességgel érkező vonatot. Akkor még azt hitték, esélyük sem lesz az állatot megmenteni. A szerelvény elszáguldott az állatvédők mellett, és szerencsére a kutya fölött is. Novák Éva, az Állatbarát Alapítvány telephelyvezetője a Tényeknek elmondta, a kutya medencéje eltört, de lehetett volna súlyosabb is a sérülés.
– A kutyának nincs chipje, így nem keressük a gazdáját. Egy fiatal kutyus, akinek a felépülése után mindenképpen családot keresünk – tette hozzá.
A napokban egy másik kutyát is a sínekről mentettek meg, neki a lába roncsolódott össze. A sérült ebre,m Viktorra nagyon hosszú gyógyulás vár, ám mivel neki van mikrochipje, sikerült megtalálni a gazdáit, és felépülése után hazatérhet. A Tények információi szerint mindkét állat a szilveszteri tűzijátékozás és petárdázás miatt menekült el otthonából, és sok állat akár hetekig is kóborolhat, mire hazatalál, ha egyáltalán hazatalál.